IKEA-fanok vagyunk

válassz
2016-02-04 12:43
Az előző üzleti évhez képest 14,6 százalékkal, mintegy 47,01 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét 2015-ben az IKEA Magyarországon - mondta Marek Feltl, az IKEA Lakberendezési Kft. vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: 2014-ben szintén 15 százalék körüli növekedést könyvelhetett el a társaság, és az idén is 10 százalék feletti árbevétel-emelkedésre számítanak. A regionális vezető elmondása szerint a következő időszak egyik legfontosabb projektje a harmadik magyarországi IKEA áruház építése lesz, amelyet úgy terveztek meg, hogy energiahatékonyság szempontjából a vállalatcsoport régiós zászlóshajója lehessen, fűtésére és hűtésére geotermikus fűtőrendszert használnak majd, amely környezetbarát, megújuló energiaforrás.

A svéd bútor-kiskereskedelmi konszern azt tervezi, hogy 2020-ra világszerte áruházainak teljes energiaszükségletét megújuló energiával fedezi majd, hozzájárulva ezzel a vállalat ökológiai lábnyomának minimalizálásához - mondta Marek Feltl.

MTI