A magyar szakképzés jövője

válassz
2016-02-07 13:02
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSz) híd szerepet kíván betölteni a kamara és az iparosok között a minőségi szakképzés erősítése és az ipari tanulók számának növekedése érdekében - mondta Németh László, az IPOSz elnöke az MTI-nek, miután a szövetség országos elnöksége legutóbbi ülésén megtárgyalta a szakképzés helyzetét.
Az elnökség egyértelműen amellett foglalt állást, hogy a szövetségnek mind jobban be kell kapcsolódnia a szakképzésbe. Úgy látják, hogy a iparosok nem jutnak kellő információhoz, ennek hiányában nem tartanak ipari tanulót - fejtette ki az IPOSz elnöke.

Németh László elmondta, a kereskedelmi és iparkamarával felvették a kapcsolatot, gyakorlati információkat juttatnak el a tagsághoz, hogy lássák, megéri tanulót tartani, egyszerűbb lett ugyanis az adminisztráció, könnyen elszámolhatók az ezzel járó költségek.

Az IPOSz szerint erősíteni kellene a pályaválasztási tanácsadó rendszert, ebbe az iparosok úgy kapcsolódhatnának be, hogy már az általános iskola 6. osztályos tanulóinak bemutatnák a műhelyben a szakmunkát, orientálnák a szülőket és a gyerekeket az iparos szakmák felé.

"Nem vetítésekből kell a szakmát megismerni, hanem érezni kell az asztalosműhelyben a forgács szagát, valódi körülmények között kell a gyerekekkel megszerettetni a szakmunkát" - fogalmazott az IPOSz elnöke.

Németh László úgy látja, meg kell győzni a szülőket is arról, hogy ha a gyerekekkel szakmát tanultatnak, azzal a jövőjüket építik. Be kell mutatni, hogy a műhelyek modernebbek lettek, az elmúlt huszonöt évben az uniós követelményeknek megfelelően átalakultak.

Az iparos szövetség elnöke szerint a tudást a következő generációnak átadó mestereknek nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést kellene adni, érdemes lenne a komplex szakmai tudással rendelkező mestereket csak az oktatásra felkérni, és emellé megfelelő jövedelmet biztosítani.

Az IPOSz elnöke elmondta, jelenleg is sokan foglalkoznak tanulókkal, ami a Szakma Sztár Fesztiválon látszódik is, például a World Skills világversenyen aranyérmet nyert magyar bútorasztalos fiatal szakember is egy Vas megyei kis műhelyben tanulta a szakmát.
MTI