Obama meg akarta menteni a világot, de közbeszóltak

válassz
2016-02-10 09:23
A szövetségi Legfelső Bíróság súlyos csapást mért kedden Barack Obama amerikai elnök politikájára, felfüggesztve az elnök klímaváltozást lassítani próbáló ambiciózus programjának fő elemét, amely az erőművek szén-dioxid-kibocsátásának jelentős csökkentését célozta.

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő taláros testület tagjai 5-4 arányban adtak igazat annak a 27 szövetségi államnak, továbbá különböző vállalatoknak és gazdasági csoportoknak, amelyek keresetet nyújtottak be az elnök terve ellen.

A kedd esti szavazás eredménye azt jelenti, hogy amíg a jogi vita tart, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szövetségi szabályozást nem léptetheti életbe az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA). A "tiszta erőművek" megteremtését célzó terv (Clean Power Plan) értelmében az amerikai erőműveknek 2030-ig drasztikusan, 32 százalékkal kellene csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat a 2005-ös szinthez képest.
A bírósági döntéssel lényegében leállították az elnök stratégiai tervének megvalósítását a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A bírák rövid közleménye szerint a szabályozás végrehajtását addig szüneteltetik, amíg a jogi vita tart. A legfelső bírói testület öt konzervatív bírájának mindegyike a szüneteltetés mellett voksolt, a négy liberális bíró pedig elutasította a felfüggesztést.
Több szövetségi állam, köztük a jobbára szénbányászatból élő Nyugat-Virginia és az olajtermelő déli óriásállam, Texas, továbbá nagyvállalati csoportok egész sora még októberben nyújtott be keresetet a Legfelső Bírósághoz, e szövetségi környezetvédelmi szabályozás végrehajtásának leállítása érdekében. Ugyanakkor több mint tucatnyi szövetségi állam és a Városok Országos Szövetsége, amely több mint 19 ezer amerikai várost tömörít, támogatja a Fehér Ház tervét.

MTI