22 százalékkal növelte éves bevételét a LogMeIn

válassz
2016-02-12 19:18
Az egyik legnagyobb magyar-amerikai társalapítású szoftvercég tegnap tette közé frissen lezárt üzleti évének, valamint 2015 utolsó negyedévének pénzügyi eredményeit.
A cég amerikai központja által közölt adatok szerint a 2015-ös évben 271,6 millió amerikai dolláros bevételt realizált, ami 22 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Az utolsó negyedéves eredmények pedig 27 százalékkal haladták meg a tavaly évi ugyan ezen időszak teljesítményét. Az idei év első negyedévére szóló várakozások bizakodóak, közel 78 millió dolláros bevétellel számol a vállalat. "Nagyon örülünk, hogy bejelenthetjük, rendkívül erős évet zártunk, eredményeink felülmúlták terveinket. - mondta Bill Wagner, a LogMeIn nem rég kinevezett elnök-vezérigazgatója.

"A magunk mögött hagyott év során kiemelkedő sikereket értünk el az iparági együttműködéseink segítségével és teljesítettük az IoT (Internet of Things - A dolgok internete) üzletágunk számára megfogalmazott célkitűzéseiket. Ez szolgálhat alapjául a még bizakodóbb 2016-os várakozásainkhoz is." - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.





Az utolsó negyedév kiemelkedő eredményei:

• A bevétel 76.1 millió dollár volt, ami 27%-os növekedés a 2014-es eredményekhez képest.
• EBITDA 20,9 millió dollár (14,9 millió dollár, 2014 Q4)
• EBITDA árfolyam különbözet 27,5% (24,9%, 2014 Q4)
• A pénzforgalom 13,8 millió dollár volt, ami 18%-os bevételi emelkedést jelent.
• A cég a készpénz, készpénz-egyenértékes és rövid lejáratú befektetési tartaléka 208,4 millió dolláros egyenleggel zárta 2015 4. negyedévét.

A 2015-ös év kiugró eredményei:

• Az éves teljes bevétel 271,6 millió dollár volt, ami 22%-al haladta meg a 2014-es évet.
• EBITDA 67,6 millió dollár (49,5 millió dollár, 2014)
• EBITDA árfolyam különbözet 24,9% (22,3%, 2014)
• Működési pénzáram 85,8 millió dollár volt, ami a bevétel 32%-t teszi ki.

2016-os várakozások:

• A cég 2016-os első negyedéves bevételét a várakozások alapján 77,5 millió és 78 millió dollár közé teszik a szakértők.