A földrengés túlélőinek a szenvedés örök

Molnár Brigitta
2016-02-14 11:49
Vízhiány, hideg tél, az indiai határzár utóhatásai és a lassú újjáépítés - ezekkel kell megküzdeniük a tavalyi nepáli földrengés túlélőinek a Guardian szerint.
Fél órával napfelkelte előtt már egy kisebb tömeg gyűlt össze egy nepáli faluban, Barkobotban. A nők arra várnak, hogy megtölthessék a vízgyűjtő edényeiket az egyetlen műanyag csőből, azonban sokat kell várakozniuk, mire ez sikerül. A tavaly áprilisi földrengés után a falu fő vízforrása kiszáradt. Azóta a falubeliek csak egy kisebb forrásból szerezhetnek maguknak vizet. Ez azonban túl kevés a helyiek számára: például egy 20 literes edényt egy óra alatt lehet megtölteni.


Várakozás közben a nők igyekeznek viccekkel oldani a feszültséget. „Hamarosan le kell mennünk a völgybe a folyóhoz, ha vizet szeretnénk szerezni. Olyan messze van, hogy akár piknikezhetünk is, amikor odaérünk" - mondja egyikük. A többiek nevetnek rajta, de hamarosan szóba kerül, hogy mennyire kétségbeesettek. „Jobb lett volna, ha meghalok a földrengésben" - meséli a három gyerekes édesanya, Maiya Giri. „Remélem, hogy a következőben meghalok, és akkor nem kell ilyen problémákat megoldanom" - folytatta.


9 hónappal a földrengés után - amelyben 9000 ember vesztette életét - még egy ház sem épült újjá Barkobotban. Majdnem mindenki összetákolt kis kunyhókban lakik. A régióban sem más a helyzet, nagyjából 500 ezer ház dőlt össze a földrengés miatt. Csak nemrég jött létre az a szervezet (National Reconstruction Authority), amelynek fő feladata az újjáépítési támogatások szétosztása. Bár az újjáépítési kampány már január 16-án elindult, még hónapokig kell arra várni, hogy látványos legyen a fejlődés. „Az NRA tudja, hogy mennyire aggódnak az emberek" - nyilatkozta Sushil Gyewali, a szervezet vezetője. „Komolyan dolgozunk azért, hogy az emberek hozzájuthassanak a kormányzati támogatásokhoz és elkezdhessék felújítani a lakásukat".


Emellett az indiai határon blokádot vezettek be - az új alkotmány miatt kialakult konfliktusban - így sok nélkülözhetetlen termékből és nyersanyagból hiány alakult ki. Bár a múlt héten véget ért a blokád, még több időre van szükség ahhoz, hogy a termékek - például az olaj vagy a gáz - kínálata a normális szintre emelkedjen. Emellett az élelmiszermennyiség is lecsökkent. A túlélők helyzetét az is nehezíti, hogy nagyon hideg idén a tél.

Az NRA becslései szerint még 3 milliárd dollárra lenne szükség a teljes újjáépítéshez. A helyi lakosok pedig nem tehetnek sokat, folytatniuk kell: „Ahelyett, hogy a jövőn gondolkoznánk, az foglalkoztat minket, hogy hogyan éljünk túl ma".
The Guardian