Nem esett jól nekünk az orosz embargó

válassz
2016-02-19 16:58
Komoly hatással volt a magyar gazdaságra az orosz embargó, és a brit gazdaságot is jelentős negatív hatások érték az Oroszország által bevezetett korlátozó intézkedések miatt - közölte Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa londoni tárgyalásai után.

Az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos megbeszéléseiről beszámolva a KKM pénteki közleményében azt írták: Budai Gyula tárgyalt Michael Tathammel, a brit külügyminisztérium (FCO) Kelet-Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatójával, továbbá a környezetvédelmi, élelmezési és mezőgazdasági minisztériumban (DEFRA) Dagmar Droogsmával, EU-agrárstratégiáért és költségvetésért felelős igazgatóhelyettessel, valamint Tim Mordennel, a farmgazdálkodásért felelős igazgatóhelyettessel.

A miniszteri biztos tájékoztatta a brit partnereket az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos magyar álláspontról, szorgalmazta a kelet-közép-európai tagállamok orosz embargó miatti nagyobb kitettségének figyelembevételét és a keletkezett jelentősebb károkat jobban figyelembe vevő kompenzációs mechanizmus uniós kialakítását.

A megbeszéléséken elhangzott, hogy Nagy-Britanniát főként a tej- és sertéságazatban érintette rosszul az orosz embargó, és komoly károkat szenvedett a makrélaexport is. Bár úgy tűnik, Nagy-Britannia arányaiban kevésbé szenvedte meg az orosz intézkedéseket, a károk nem elhanyagolhatók.

A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a kezelési mechanizmusokat tekintve az állami "betárazás" nem lehet megoldás, és mindkét ország képviselői megállapították, hogy használnak hasonló kezelési mechanizmusokat, például alternatív piacokat kutatnak fel és kedvezményes hiteleket helyeznek ki.
Egyetértés volt abban is, hogy a kiesett oroszországi export miatt a termékek feleslegként megjelenhetnek az EU belső piacán, lenyomva az árakat és ezzel további károkat okozva a gazdáknak.

Budai Gyula partnereivel közölte: Magyarország gazdasága nyitott, így az Oroszország által elrendelt embargó miatt komoly veszteség érte az országot. E veszteség nagyobb része a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban tapasztalható, de jelentős a magyar-ukrán kapcsolatok visszaesése is. A miniszteri biztos elmondta: Magyarország az orosz embargóból adódó veszteségeit alternatív piacok felkutatásával csökkenti. Erős növekedésnek indultak a magyar-török kereskedelmi kapcsolatok, és Németországgal, Szlovákiával, Csehországgal, Szerbiával és a távol-keleti piacokkal - Japánnal, Dél-Koreával - is jelentős volt a külkereskedelmi forgalom-növekedés. Emellett a magyar termékeknek új lehetőséget, piacot jelent Szingapúr, Malajzia és Indonézia - magyarázta.

Budai Gyula tárgyalásain megerősítette: Magyarország megszavazta az Oroszországot érintő uniós szankciókat, de az EU-nak tekintettel kell lennie arra is, hogy a következményeket a tagállamok nem egyenlően viselik.

MTI