Kopaszok: kérést kapott Áder János

válassz
2016-02-29 11:58
Az MSZP Áder János köztársasági elnök állásfoglalását és elhatárolódását kéri a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) múlt kedden történtek ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón.

Lukács Zoltán közölte: azt kérik Áder Jánostól, tegye nyilvánvalóvá, hogy ebben az ügyben a demokrácia mellett van, és mindent megtesz azért, hogy az NVI demokratikus működése helyreálljon.

A vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezés MSZP-s benyújtója, Nyakó István, kifogásolta, hogy nem indult vizsgálat "a fekete kedden" történtek miatt. Szerinte a választások tisztasága is kérdésessé válhat, ha az annak tisztasága felett őrködő Nemzeti Választási Bizottság nem vizsgálja az ügyet, amelyben - jelezte - feljelentést tett.

MTI