A tavalyinál is több menekült érkezhet Európába

válassz
2016-03-01 11:15
Az osztrák katonai hírszerzés frissen nyilvánosságra került elemzése arra figyelmeztet, hogy az idei migrációs hullám felülmúlhatja a tavalyi számokat - jelentette a Die Presse című osztrák napilap.
A 2015-ös "kivételes év" csupán a kezdet volt - idézte az újság a kormány számára készített jelentést, amely szerint anélkül, hogy változtatnának az unió külső határainál a migrációs helyzet kezelésén, alighanem megismétlődnek a 2015-ös számok. Így Ausztria ismét az illegális bevándorlás ütközőállama lehet a térségben - áll a Kronen Zeitung című osztrák lap által is bemutatott jelentésben, amely szerint tavaly 153 ezer ember Észak-Afrikán keresztül, 850 ezer menekült pedig Törökországon át érkezett az unió területére.
A hírszerzés elemzése szerint Törökország nincs olyan helyzetben és nem is hajlandó arra, hogy megegyezzen az Európai Unióval. A Die Presse szerint Törökország területén hárommillió ember tartózkodik, akik a származási országukban uralkodó helyzet miatt nem tudnak visszatérni hazájukba és Európa irányába akarnak továbbutazni. A hivatal szerint 2016-ban Afganisztánból érkezhetnek a legtöbben, jelenleg havonta 80 ezren indulnak el onnan Európa felé.

A jelentés szerint az Afrikából érkező menekültek száma a helyi konfliktusok és a népességnövekedés miatt "kimeríthetetlen", idén jellemzően Líbiából és Egyiptomból indulnak majd el menekültek.
A Die Presse megjegyezte: viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy hírszerzés által készített dokumentum nyilvánosságra kerül. A lap beszámolója kitér arra is, hogy a katonai hírszerzés feladatkörébe tartozik a biztonsági és a stratégiai kérdésekről való információgyűjtés, ennek tavaly óta része a migrációs helyzet vizsgálata is.

Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és szeptembertől az év végéig mintegy 800 ezren utaztak át Ausztrián. 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. Idén február közepéig már 11 500 kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz.

A Der Standard című lap hétfői beszámolója szerint azonban kevesebb menekült érkezik Ausztriába, februárban harmadannyian jöttek, mint decemberben. Szeptembertől novemberig havonta mintegy kétszázezren utaztak be, decemberben több mint százezren, januárban hetvenezren és februárban 37 ezren érkeztek.

Múlt héten a stájerországi Spielfeldnél 2400-an érkeztek, közülük 95-en nyújtottak be menekültkérelmet, és 116 embert utasítottak vissza Szlovéniába. Hétfőn 330-an jöttek, hárman adtak be kérelmet, a többiek Németország felé utaztak tovább. A határátkelőnél naponta nagyjából húsz busz szállítja a migránsokat Ausztria északi határához.
A stájerországi rendőrség kedd reggeli tájékoztatása szerint nem tartózkodnak menekültek a spielfeldi határnál, a szlovéniai hatóságokra hivatkozva pedig azt közölték, hogy nem várható migránsok érkezése a nap folyamán.

MTI