Egészségügy: újabb ponttal jött elő a ReSzasz

válassz
2016-03-07 10:22
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) örömmel értesült arról, hogy Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úr programjának középpontjában a betegbiztonság áll - írja a szervezet közleményében. A ReSzaSz támogatásáról szeretné biztosítani a mindenkori egészségügyi kormányzatot abban az építkezésben, amelynek végén egy olyan rendszert alakítunk ki közösen, amelyben méltóságban gyógyíthatunk, gyógyulhatunk, oktathatunk és okulhatunk.
Bíznak benne, hogy ezt az építkezést nagyban segíti az a társadalmi összefogás az egészségügyért, amely az Emberi Konzultáció kapcsán kibontakozni látszik. Néhány nap alatt közel 14 000 polgár kérte határozottan arra a mindenkori magyar kormányt, hogy kezelje prioritásként, Nemzeti Ügyként az egészségügyet - áll a közleményben. Az Emberi Konzultáció - http://reszasz.hu/peticio - eddigi sikere egyben azt is bizonyítja, hogy az 5 pont önmagában nem elégséges a végcél, azaz a betegbiztonság megteremtéséhez, valamint a helyettes államtitkár által említett humánerőforrás-krízis orvoslásához.

A ReSzaSz javasolja, hogy a kormány egészítse ki az 5 pontot még eggyel: forrásbővítés az egészségügyben! A 6. pont nélkül az átalakítás kudarcra van ítélve. Az átalakításhoz, az építkezéshez építőelemek és emberek kellenek. Sem ápoló, sem orvos, sem háttérdolgozó nem áll megfelelő számban rendelkezésre. Márpedig a betegbiztonság alapja épp a megfelelő számú és szakképzettségű szakszemélyzet.

2015-ben a szakdolgozók elvándorlása nőtt: míg 2014-ben 680 szakdolgozó igényelte meg az elvándorláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, addig 2015-ben ez a szám már 707 volt. Mindeközben az orvosok elvándorlása érdemben a különböző ösztöndíjrendszerek hatására sem változott (2015- ben 941 fő, 2014-ben 954 fő)! Az elvándorlás tendenciája egyértelműen bizonyítja, hogy nemcsak az orvosok szűk rétegét érintő ösztöndíjakban, támogatásokban, hanem átfogó, a teljes ágazatra kiterjedő alapbéremelésben kell gondolkodni a szakemberhiány mérséklésének érdekében.
A ReSzaSz kitart azon álláspontja mellett, hogy egy hosszabbtávú béremelés első lépéseként 2016-ban minden szakdolgozónak és technikai dolgozónak minimum 50 százalékos béremelés szükséges, valamint minden szakorvos alapbérét a fiatal szakorvosoknak járó támogatás összegével – nettó 100.000 forinttal – kell megemelni ahhoz, hogy esély legyen a jövőben a betegbiztonság visszaállítására.