A korábbi évekhez mérten egészen visszafogott lett a 2016-os költségvetés: a törvény szövegében mindössze nyolcszor szerepel a stadion szó. Komoly visszalépés ez a 2015-ös 20, illetve a 2014-es 24 említéshez képest, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt esztendőkben az ilyen sportlétesítményeket korántsem nevezték mindig nevén a büdzsében. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a folyó kormányzati ciklus hátralévő szakaszában kevesebb pénz jutna futballarénákra. A legnagyobb projekt, a Puskás rekonstrukciója például csak most kezdődött, a stadionfejlesztési program pedig hivatalosan 2017-ig tart. A Figyelő arra tett kísérletet, hogy összeszedje az összes beruházást, amely az elmúlt években megvalósult, vagy a következőkben meg fog az aktuális tervek szerint, és összesítse, mennyibe kerülhetnek ezek az adófizetők számára. Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy értelmezhető-e egy-egy ilyen projekt üzleti szempontból.
SOK NAGY SOKRA MEGY
Több okból sem egyszerű megmondani, hogy pontosan mennyi közpénz épült be ez idáig stadionokba. Egyrészt eddig közel 40 projektet jelentettek be (lásd a térképet), és nehéz megállapítani, hogy ezek közül melyik milyen stádiumban van. Nyilván azokban az esetekben, ahol már sor került az átadásra, lehet konkrét számokkal dobálózni, de a létesítmények többsége csak most épül, vagy még el sem kezdték felhúzni, így nem tudni, pontosan mennyit költöttek rájuk. Éppen ezért ebből a szempontból érdemesebb azt vizsgálni, hogy az eddig belengetett tervek alapján összesen mennyi lesz a végső cech.
A másik probléma, hogy a kabinet véletlenül sem csak egyetlen csatornán önti a milliárdokat a futballarénákba, nincs egy egységes keretrendszer, ami minden beruházást felölel. (Még egy projektre is jöhet több forrásból a pénz.) Van ugyan egy Nemzeti stadionfejlesztési program, amely durván 25 milliárd forintból 25 létesítmény építését vagy felújítását foglalja magában, ez azonban - értékben legalábbis mindenképp - a töredékét adja az ilyen célú beruházásoknak. Elég csak azt megemlíteni, hogy 2011 óta taotámogatás formájában (ez az a pénz, amelyet a cégek ahelyett, hogy társasági adóként befizetnék a büdzsébe, futballszervezeteknek adják) bő 55 milliárd forint ment el különböző tárgyieszköz-fejlesztésekre. Ez persze nem mind stadionépítés volt, de elég jelentős részét adta az ilyen létesítmények felhúzása, felújítása vagy éppen bővítése.
Ha pedig ez nem lenne elég, akkor ott vannak még azok az igazán nagy egyedi projektek, amelyeket az említett fejlesztési programtól teljesen külön költségvetési soron kezel a kormányzat. Ilyen például a 100 milliárdosra tervezett új Puskás aréna vagy éppen a Ferencváros, a Debrecen, a Haladás, a Diósgyőr és a Videoton stadionja, amelyek együttesen majd 65 milliárdot kóstálnak.
TÍZBŐL EGY
Ezek alapján a Figyelő kalkulációi szerint eddig alsó hangon 90 milliárd forint mehetett el különböző, labdarúgáshoz köthető létesítményfejlesztésekre, 2017-18-ig pedig további bő 160 milliárdnyi beruházás van betervezve. Ráadásul ebben nincsenek benne a következő két-három év taotámogatásaiból ilyen célra szánt források, azaz nem lenne meglepő, ha a kormányzati ciklus végére elérnénk a 300 milliárdot. Összehasonlításképpen: ez a tavalyi költségvetési hiány negyede, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tervezett 2016-os büdzséjének pedig közel 60 százaléka.
Bár Orbán Viktornak abban feltehetőleg igaza van, hogy a labdarúgást és így az ilyen beruházásokat nem lehet tisztán üzleti alapon vizsgálni, azért valószínűleg nem árt legalább egyszer átgondolni, hogy mindebből mi térülhet meg. (Ha nem is az állam, de legalább a támogatott sportszervezet részére.) Ez különösen annak fényében érdekes kérdés, hogy a hazai labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek nézettsége - ahogy erről korábban már lapunk is írt - a stadionfejlesztések ellenére sem nő, sőt tavaly rekordalacsony szintre csökkent.
Éppen ezért kísérletet tettünk arra, hogy kiszámoljuk, a bajnoki meccsek jegyárbevétele mennyi idő alatt hozná vissza azt a pénzt, amit most a kabinet arénákba öl. A hazai labdarúgó-élvonal jelenlegi 12 csapata közül egyetlenegy sem maradt ki a stadionépítési lázból: a tucatnyi együttes létesítményének fejlesztésére összesen 97,3 milliárd forintot költött, illetve tervez elkölteni a kormány. Ha minden projekt megvalósul, akkor az érintett csapatok lelátói összesen bő 125 ezer embert lesznek képesek befogadni.
Ez kifejezetten jó hír azoknak a szurkolóknak, akik nem szeretik a tömeget, jelen állás szerint ugyanis minden tizedik ülésre jut majd egy néző, hiszen a futó idényben fordulónként átlagosan 12 500 rajongó látogat ki a meccsekre. Mivel a mostani lebonyolítási rendszerben összesen 33 forduló van, ez egy szezonban 413 ezer nézőt jelent.
80-115 ESZTENDŐ
Megnéztük az aktuális jegyárakat is: az alacsony keresletnek meglett az eredménye: viszonylag ritka az olyan csapat, amely 2-3000 forintnál többet kér a belépőkért. A Puskás Akadémia következő mérkőzésére például egységesen 800-ért lehet bejutni, de 1000-1500 forintból meg lehet úszni a Paks, a Videoton, a Vasas, a Békéscsaba, sőt még a Diósgyőr egy-egy meccsét is. A Fradinál van ugyan kiemelt összecsapásokra 7400 forintos jegy, de a Groupama Arénába is lehet már belépőt váltani 2000-2500-ért. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a bérletesek átlagosan jóval olcsóbban járnak meccsre, mint aki csak egy találkozóra fizet be.
Ez alapján az átlagjegyárak biztosan nem haladják meg a 3000 forintot, az ebből származó éves bevétel pedig az 1,2 milliárdot. Az említett 97,3 milliárd forintos fejlesztés így nagyjából 80-82 év alatt jöhet vissza a bajnoki mérkőzések belépőértékesítéséből. Legalábbis a hivatalos nézőszámokkal, amelyek viszont korántsem biztos, hogy fedik a tényleges adatokat. A 444 újságírói a múlt héten egyesével megszámolták a meccsekre kilátogató szurkolókat, és arra jutottak, hogy a csapatok által közölt adatoknak csak nagyjából a 70 százaléka igaz. Így pedig már jóval több, mint egy évszázad - egész pontosan 115 esztendő - alatt gyűlne össze a stadionpénz. Azazhogy jöhetne, ha ennyi ideig lehetne használni egy arénát. (Az olyan apróságoktól, mint mondjuk a tőkeköltség, most tekintsünk el, végül is a futball nem lehet tisztán üzlet.)
A másodosztályban egy kicsit még ennél is rosszabb a helyzet. Bár ott a jelenlegi 16-ból csak 12 csapat számíthat stadionfejlesztésre összesen 16,5 milliárd forint értékben, mivel a jegyárak (durva felülbecsléssel átlagosan 1000 forint) és a nézettség (fordulónként 5000 néző) is alacsonyabb, itt a hivatalos számokkal is 110 évig kellene várni, hogy visszahozzák a nézők a befektetést.
Persze lehet azt mondani, hogy ezenkívül vannak még meccsek a kupában, illetve az első osztályú csapatok esetében esetleg a nemzetközi porondon is. Előbbiek azonban az irántuk való érdeklődés, utóbbiak pedig gyakoriságuk miatt tartoznak a statisztikai hiba kategóriába. Emellett egy új aréna a normális üzleti alapon működő gazdaságokban a szponzoráció, illetve a merchandising révén is hajthat többletbevételt egy klubnak, itthon azonban ezek a piacok nem igazán működnek. Logóval ellátott termékekből az összes sportágat figyelembe véve jó, ha 4-5 magyarországi csapat tud összehozni értelmezhető bevételt, a szponzorálás pedig jórészt továbbra is haveri alapon megy a hazai sportéletben.
Üzleti szempontból így már az élvonalbeli és a másodosztályú csapatok stadionépítése is teljesen értelmezhetetlen, az alsóbb bajnokságokban pedig egyenesen a szürreális kategóriába tartoznak az ilyen beruházások. Pedig kilenc olyan településen is épülnek arénák (összesen 5 milliárd forint értékben), amelyek együttese az NB III-ban vagy éppen a megye I-ben vitézkedik. Úgy fest, komoly problémát az sem jelent, ha egy korábban első osztályú csapat hirtelen több szintet zuhan. A Nyíregyháza, a Pápa s a Kecskemét is az élvonalban szerepelt még, amikor ígéretet kaptak a fejlesztésre, és a beruházások annak ellenére továbbra is napirenden vannak, hogy előbbi a harmadosztályig, utóbbi kettő a megyei bajnokságig zuhant, elsősorban pénzügyi gondok (!) miatt. Mindez egyébként azt is jelzi, hogy beígért stadiont nem nagyon lehet elveszíteni (azokról, akiknek mégis sikerült, lásd a Bukottak című írást).
NAGY PÉNZNYELŐK
Ha pedig már a labdarúgással foglalkozó sportszervezetek financiális problémái szóba kerültek, érdemes elgondolkodni azon is, hogy mi lesz a jövője a most felhúzott arénáknak. Ezeket a létesítményeket ugyanis valakinek fenn is kell tartania. Ez azonban még az élvonalbeli csapatoktól sem várható el, alacsonyabb osztályokban pedig teljesen irreális. Ennek kockázatát még a Magyar Labdarúgó-szövetségnél (MLSZ) is látják. A szervezet egy két évvel ezelőtti pénzügyi anyagában úgy fogalmazott, hogy bár az általuk indított projektek üzemeltetési, karbantartási és felújítási kiadásait az infra-struktúra használóira hárítják, számolni kell azzal, hogy az elmaradó állagmegóvást végül a szövetségnek kell biztosítania.
Ezek a költségek pedig - a teljes stadionépítési programot tekintve - elég komoly összeget jelenthetnek. A szakmában elfogadott ökölszabály szerint egy ingatlanra állagmegóvás érdekében évente a teljes értékének 2 százalékát kell költeni. Egy stadion esetében a használat jellege miatt ez némileg magasabb is lehet. Persze a nagyobb kiadások jellemzően nem eleinte jelentkeznek majd, de például a dél-afrikai vb létesítményei között volt olyan, amelynek fenntartására már az építés után is a teljes beruházási érték 3 százalékát fordították évente. Harminc-negyven esztendő után pedig ez az arány simán 5-6 százalék is lehet. Mindez azt jelenti, hogy egy 300 milliárdos „stadionvagyonnál" csak az állagmegőrzés évi 10 milliárd forint fölötti tétel, és akkor olyan kötelező kiadásokról, mint mondjuk a takarítás vagy a fűtés, még nem is beszéltünk.
CSAK A FRADI
Azt, hogy mindez kinek a felelőssége lesz, egyelőre nehéz lenne megmondani. Az viszont könnyen belátható, hogy a fenntartás költségei végső soron a központi büdzsét terhelik majd. A csapatok ugyanis képtelenek lesznek ekkora összeget kigazdálkodni. Ha esetleg mégis megpróbálnák rájuk sózni a fenntartást, középtávon a kiadások akkor is az önkormányzatok költségvetését terhelnék meg, hiszen sok egyesület helyhatósági tulajdonban van. Végül pedig - mivel sem a településeknek, sem a magántulajdonban lévő csapatoknak nincs erre pénze - jól bevált gyakorlatként az államnak kellene átvállalnia a felhalmozott adósságot.
Az elvileg működhetne, hogy üzleti alapon egy erre szakosodott céggel szerződik a létesítményt használó egyesület a stadion üzemeltetésére, csak ehhez kellene valamiféle bevételt garantálni, ami itthon az élvonalbeli csapatoknak sem igazán megy már. Nem csoda, hogy eddig kizárólag az FTC tudott ilyen megállapodást kötni. A Debrecen szűk két éve átadott arénájához például már nem találtak olyan piaci alapon működő vállalatot, amely vállalta volna a fenntartást, így azt azóta is egy részben önkormányzati, részben szövetkezeti tulajdonban lévő cég kezeli.
Ennél a két létesítménynél egyébként igencsak vegyesek a fenntartással kapcsolatos tapasztalatok. A Nagyerdei Stadiont kezelő MSE Klaszter Kft. például a szakma nagy meglepetésére az első, csonka évet még pozitív eredménnyel tudta zárni. Más kérdés, hogy a társaság ügyvezetője, Páll László tavaly ősszel egy interjúban már arról beszélt, hogy új alapokra kell helyezniük az együttműködést a DVSC-vel. Ez alapján nem lenne meglepő, ha az előző, Debrecenben is rekordalacsony nézőszámot hozó idény után komoly veszteséget halmozott volna fel a társaság.
STADION-SZABADSÁGHARC
A Ferencvárosnál minden bizonnyal kedvezőbb a helyzet. Igaz, a fenntartó Lagardère Unlimited Stadium Solutions Kft. (LUSS) korábbi vezetése tett utalásokat arra, hogy a kezdeti nézőszámmal nem működtethető tartósan a megálmodott üzleti modell. Az elmúlt hónapokban azonban elég jól alakult a Fradi-meccsek látogatottsága, így mostanra ez a probléma akár meg is oldódhatott. Az FTC-stadion ugyanakkor elég jó példa lehet arra, hogy mennyit is kell majd költeni az új létesítményekre. Bár a LUSS 2015-ös beszámolója még nem elérhető, 2014-ben - amikor mindössze szűk öt hónapot kezelték a Groupama Arénát - összesen bő 40 millió forintot fordítottak beruházásokra, illetve karbantartásra és javításra.
A jövőbeli fenntartás körül tehát rengeteg a kérdőjel, de a kormányzatnak állítólag már van elképzelése arról, hogyan vágná át a gordiuszi csomót. A csodafegyver megint a taotámogatás lenne: a terv az, hogy a jövőben ilyen célra is fel lehetne használni ezt a bevételi forrást. A gond csak az, hogy erre a program bevezetésekor már tett egy kísérletet a magyar fél, akkor azonban Brüsszelben nem ment át dolog. Még 2011-ben az Európai Bizottság csak megfelelő módosítások mellett hagyta jóvá a magyar kabinet által megálmodott konstrukciót, és a kért változtatások közül az egyik legfontosabb épp az volt, hogy stadionok működtetésére nem fordítható a taotámogatás.
Lapunk úgy értesült, hogy az ezzel megbízott csapatnak vannak ötletei, hogyan próbálnák meg kikerülni a tiltást. Állítólag a le nem hívott pénzekkel trükköznének valamit. Erősen kérdéses azonban, hogy ez az ügy megér-e egy esetleges újabb brüsszeli eljárást, egy stadion-szabadságharchoz ugyanis elég nehéz lenne pártfogókat toborozni.
A cikk megjelent a Figyelő 2016/10. számában.