– Hogyan sikerült elérnie, hogy az Orbán-rezsim rehabilitálja?

– Nem hiszem, hogy erről volna szó. A rehabilitáció politikai kategória, én pedig most már színtisztán üzletember vagyok, noha a közélet témáit ma is érzékenyen figyelem. Amikor a Cellum vezetője lettem, volt egy beszélgetésem Szijjártó Péterrel, aki a külgazdasági intézményrendszer átalakításáról kérte a véleményemet. A mostani külgazdasági hálózat annak idején a gazdasági tárcához tartozott, tehát volt rálátásom. A miniszterségem alatt éveken át dolgoztunk azon, hogy a diplomáciát átállítsuk olyan gazdaságösztönző irányba, amely a cégeket segíti. Korlátozott sikereket értem el, mert elképesztő volt a külügyi elit ellenállása. Ezért nagy empátiával voltam Szijjártó Péter felé, akit azért kezdtek belülről nyírni, mert fenekestül felforgatja ezt a hálózatot. Osztozunk abban a nézetben is, hogy a magyar exportkibocsátást át kell formálni. Az ne néhány, reexportot végző nagyvállalat territóriuma legyen, hanem kapjon teret a kis- és középvállalkozói kör is. Az eredmények itt még váratnak magukra, de az út, amelyen elindult a kormány, nagymértékben hasonlít ahhoz, amin magam is elindultam annak idején. A versenyképességnek pedig nincs politikai színe.

– 2010 környékén azért még fagyos volt a levegő ön körül.

– Igen, de ez már a politikai dimenzió, amelyet magam mögött hagytam, bár tartalmában nem változott meg. Nem gondolok mást a világról, mint amit 2010 előtt gondoltam. Liberálisnak tartom magam, ez a kormány pedig illiberálisnak definiálja önmagát. Alig van közös halmaz.

– Kivéve ugye a külgazdasági diplomácia átalakítását. Más nincs?

– De, például az egykulcsos adó. Az egy jó dolog. A mi időszakunkban is szóba került a bevezetése. Egyébként amilyen mértékben fenntartom a jogot, hogy beszéljek a jelenlegi kormány rossz húzásairól, amelyek véleményem szerint ártanak ennek az országnak, ugyanolyan mértékben jogom van elmondani azt is, ha vannak olyan tételek, amelyekben egyetértek velük.

– Netán korunk legaktuálisabb kérdésében, a menekültügyben is osztja az álláspontjukat?

– Nem értek egyet a társadalom hergelésével – gondolok például a plakátkampányra –, mindezt főleg olyan viszonyok között, amelyekben Magyarország ma vergődik. Ami azonban az uniós határok védelmének szükségességét illeti, nagyon nehéz nem egyetérteni ezzel a kötelezettséggel. De ahogy az elmúlt öt évben, most is ugyanúgy tartom: politikai kérdésekben nem szeretnék megnyilatkozni. Engem és a pártomat 2010-ben letapsoltak a pályáról. Ilyen helyzetben finoman szólva sem illő a pálya széléről bekiabálni.

– Véglegesnek tekinti távolmaradását a politikai élettől?

– Igen.

– Elég határozottan foglalt állást egy másik, szintén nagy visszhangot kiváltó témában. A népszerű közösségi oldalon volt egy kritikus megjegyzése Hosszú Katinkának címezve. Miért érezte ezt szükségesnek?

– Mert nem tartom elegánsnak az eljárását. Ismertem ezt az akkor még kislányt, találkoztunk úszóbajnokságokon. A miniszterségem előtt az úszószövetség támogatói köréhez tartoztam. Megismertem az akkori fiatal tehetségeket, Katinkát, Gyurta Danit, Cseh Lacit. Figyelemmel kísértem a fejlődésüket, s azt is láttam, mit tett értük a magyar úszósport. Katinka a kiemelkedő tehetségek között is a legnagyobb, mégis azt gondolom, hogy nem volt jó az a hangnem, amelyet a nyilatkozataihoz választott. S bár vélhetőleg üzleti megfontolás húzódik meg a viselkedése mögött, ennek ellenére az ízlésemhez képest Katinka továbbment annál, mint amit egy profi sportoló megtehet azokkal szemben, akik nagyban hozzájárultak, hogy ilyen messzire jusson.

– Köztudott, hogy rendelkezik diplomata-útlevéllel. Mikor és hol járt legutóbb ezzel?

– Legutóbb Kínában. A mi kormányzásunk alatt is kaptak ilyen dokumentumokat üzletemberek, hogy egyszerűsítsük a belépésüket különböző országokba. Annak idején azzal a kéréssel kerestem meg a minisztériumot, hogy szolgálati útlevelet kaphassak. De az akkor még államtitkár Szijjártó Péter inkább diplomata-útlevelet kért nekem, tekintettel aktív nemzetközi gazdasági kapcsolataimra meg a volt miniszteri posztomra. Elfogadtam.

– Amikor kormányküldöttséggel utazik egy gépen, akkor gond nélkül le tudnak egymás mellé ülni a miniszterekkel, átbeszélni egy pohár pezsgő mellett a világ dolgait vagy milliárdos üzleteket?

– Nem pezsgőzünk, és jellemzően nem is utazom kormánytagokkal. A kormánydelegációk célállomásra mennek, nekem viszont általában több helyszínt érintenek az utazásaim. Azért csatlakozom hozzájuk, mert nagyon fontos, hogy az üzleti partnereimet megerősítse a magyar kabinet pozitív üzenete. Főként keleten van nagy jelentősége annak, hogy egy távoli, kicsi országból érkező, innovatív, feltörekvő vállalat – egy startup – milyen támogatást tud felmutatni. Ebben a régióban jelentős üzleti előny lehet az állami vállalatok, bankok, távközlési cégek által kiírt tendereknél, ha azt látják, hogy a kormányzat ott áll a vállalkozás mögött.

– Szijjártó Péterrel a kapcsolata csak munkaalapú vagy annál jobb ismerősök?

– Munkakapcsolat a miénk. Ez azon a közös meggyőződésen alapul, hogy magyar kkv-k százait kellene helyzetbe hozni olyan piacokon, ahol komoly esélyeik vannak. Ezek sokszor a távol lévő piacok, amelyekhez kitaposatlan ösvény vezet. Nagyon nagy versenyhátrányt kell ledolgoznunk. Egy magyar cég tőkevonzó képessége legalább egy nagyságrenddel múlja alul a szilícium-völgyi versenytársaiét. Ez csak úgy küzdhető le, ha aktív gazdaságdiplomáciával, ösztönzőkkel rendelkezünk. Utóbbiak tekintetében elsősorban a visszatérítendő támogatásokra gondolok, ezekben jobban hiszek, mint a vissza nem térítendőkben. Van min javítani. Több száz gazdaságdiplomata szolgál a világban, mi, az adózók fizetjük őket. Nekik nem az volna a dolguk, hogy valamilyen fennkölt, de meglehetősen absztrakt politikai cél érdekében végezzék a tevékenységüket. Hanem az, hogy kora reggeltől késő estig megállás nélkül tárgyaljanak, lobbizzanak a magyar vállalatok érdekében. Anélkül, hogy ezeknek a kis cégeknek fizetniük kellene ezért, és az is teljesen mindegy, hogy a vállalkozásnak egy volt politikus a vezetője vagy olyan valaki, aki világéletében az üzleti életben forgott.

– Ha már ekkora az egyetértés önök között a célokat illetően, akkor feltételezem, hogy nem hébe-hóba egyeztetnek egymással. A miniszter gyakran kéri ki a véleményét?

– Időről időre ellátogatok hozzá, és beszélgetünk.

– Tanácsadója lett a tárcavezetőnek?

– Nem, nem vagyok az. Ilyen tisztséget sem nála, sem más állami szervezetben sem itthon, sem külföldön nem vállalnék. Mindössze – ha kéri – a tapasztalataimat osztom meg vele, melyeket miniszterként szereztem és amelyeket a gazdaságban szedtem össze.

– Orbán Viktorral volt alkalma szót váltani az elmúlt öt évben?

– A miniszterelnöki delegációkban pár szót váltunk, de nincs vele kapcsolatom.

– Amikor kormánykörökben forog, nem szokták az orra alá dörgölni a Dataplex-, az Elender-, szóval a régi ügyeket?

– Hát mivel ezeket az „ügyeket” ők rendelték meg, ezért pontosan tudják, hogy nincs alapjuk. Akkor mit dörgöljenek az orrom alá? A kérdés inkább az, hogy én az orruk alá dörgölöm-e a karaktergyilkosságot, amelyet ellenem elkövettek. Megtettem egyébként Szijjártó Péternek, amikor a dunakeszi háza miatt kapta föl a sajtó. Akkor elmondtam neki, hogy nekem sem volt jó érzés, amikor az éppen épülő házam elé fideszes szóvivőként kiállt, és szélhámosságot kiáltott. Értette, hogy miről beszélek.

– Volt szerepe abban Szijjártó Péternek, hogy a felerészben az általa felügyelt Eximbank tulajdonában álló Fordulat Tőkealap beszállt a Cellumba?

– Nem és nem is lehetett volna. Azt az alapot ugyanúgy a Cellum kockázati tőkebefektetője, a PortfoLion kezeli, mint az uniós pénzeket is kihelyező OTP Kockázati Tőkealap I-et, amely az első körös tőkeemelést hajtotta végre. Egy 2014-es emeléskor a PortfoLion úgy döntött, hogy az alapjai közül a Fordulat él ezzel a lehetőséggel, nekünk pedig mindegy volt a forrás, ezért elfogadtuk. Az egyetlen „eximes ügyünk” egy elutasított hiteligény volt, amely egy elnyert indonéziai pályázat teljesítéséhez kapcsolódott volna. A visszautasítás különösen furcsa annak tükrében, hogy azt halljuk, van ott pénz mostanában sok mindenre, aminek kevesebb exportösztönző haszna van.

– Azzal terveztek, hogy meglesz ez a hitel?

– A Cellum tőkéből működik, mert a nagyon jelentős k+f tevékenység miatt sokkal többet költünk, mint amennyi a bevételünk ebben a pillanatban. A tőke nyilván sokkal drágább, mint a hitel. Egy érett, külföldi piacokra törekvő startupnak ideális esetben a piac- és termékfejlesztést tőkéből kellene fedeznie, az elnyert projektek előfinanszírozásához szükséges forrást hitelből, az innovációt erre szolgáló pályázatokból. Utóbbiak elmaradtak az elmúlt években. Ezért is különös szükség lenne arra, hogy a tudásgazdaság cégei kaphassanak hitelt az exportra. De nem nagyon kapnak, s ez nagy probléma. Azokban az országokban, ahol felkarolták az ilyen vállalatokat – Finnország, Izrael, Írország, Egyesült Államok –, sikerült egy olyan ösztönző rendszert és tőkepiacot összerakni, amely ezeknek a társaságoknak az igényeit érti. Magyarországon ez nincs meg, ezért volna szükség állami szerepvállalásra.

– Egy állami szereplő a Cellumra utalva egyszer megjegyezte, hogy a cég igazából közép-magyarországi, de a Jeremie-források elérése érdekében siófokinak adja el magát. Találkozott ezzel a véleménnyel?

– Nem hallottam ilyen felvetést. Siófokról egyébként azóta elköltöztünk, mert nem találtunk elég fejlesztőt Somogyban. Most Szegeden próbálkozunk, együttműködést tervezünk az egyetemmel és a várossal, hogy legyen elég szoftvermérnökünk. Ösztöndíjakban, szektoriális együttműködésekben is gondolkozunk. Esetünkben szükséges adminisztratív feltétel is egyben, hogy Közép-Magyarországon kívül legyen a vállalat székhelye. De ettől függetlenül is abba az irányba mozdultunk el, hogy vidéken koncentráljuk az erőinket, és ott találjunk fejlesztőmérnököket. Magyarországon összesen 25 ezer informatikusi munkahely betöltetlen, ennek jelentős része Budapesten és a környékén van.

– Ahhoz a megközelítéshez mit szól, amely összekapcsolja az ön politikusi karrierje idején a Cellumnak jutott közel 660 millió forintos pályázati pénzt és a 2011-ben kezdődött céges szerepvállalását?

– Szerintem több uniós támogatást kapott a Cellum 2010 után, mint azokban az években, amikor miniszter voltam, pedig – ahogy az interjú elején arról már megemlékeztünk – a nevem nem csengett túl jól az új kormánynál. Miniszterként a Cellumot csak az újságból ismertem. Egyébként meg inkább az lett volna furcsa, ha pont egy olyan vállalkozásnak nem jut pályázati pénz, amelynek a mérnökei a 2000-es évek elejétől a világ egyik legnagyszerűbb mobiltranzakciós rendszerét rakták össze.

– A Celluméval rokon területen dolgozó IND-t két éve megvette a londoni székhelyű Mysis. Hasonló a jövőképük, vagy önállóan szeretnének igazán nagyra nőni?

– A Cellum és a hozzá hasonló innovatív cégek története egy folytonos tőkepiaci küzdelem Magyarországon. Ha maradni akarsz, mert azt mondod, hogy itt van a jó fejlesztőbázis, akkor tudomásul kell venni, hogy ennek megvannak a hátrányai. Az egyik a finanszírozás hozzáférhetősége. A Cellum az elmúlt 5 évében összesen 6 millió dollár tőkét használt fel, miközben a hozzánk hasonló méretű amerikai vagy angol konkurensek ennek a tíz-hússzorosát égették el. Bár mi hatékonyságban jobbak vagyunk, ezt a különbséget nem tudjuk áthidalni. A Jeremie programok néhány százmillió forintnál „kikoppannak”, onnan pedig túl nagy ugrás a nemzetközi tőkepiac. Ha itt maradsz, ki vagy tehát téve annak a veszélynek, hogy túl korán válsz felvásárlási célponttá. Abban az időszakban tenyerelhet rád egy nagy multi, amikor a technológiád még nem tudta megmutatni az üzleti értékét. Mi most azt keressük, hogyan lehet megtartani a Cellumot magyar kézben vagy legalább a mi kontrollunk alatt nemzetközi együttműködésekkel, befektetéssel. A globális mobilfizetési piacon az üzleti áttörés még a jövő zenéje, de ezt meg is kell érni. Az állammal a deal ilyesmi lehet: itt maradunk, fejlesztünk, teremtünk munkahelyeket, fizetünk adót, járulunk hozzá az exporthoz – cserébe kérjük mindazt az előnyt, amit a német, izrae-li, finn, szingapúri kormány megad a sajátjainak.

– A biztonságos tárhelyet kínáló magyar Tresorit kivitte a cég központját Svájcba, hogy ezzel is erősítse a megbízhatóság imázsát. Felmerült ilyesmi a Cellumnál?

– Az tény, hogy nem elég biztonságosnak lenni, annak is kell látszani. De mi megpróbáljuk Svájc helyett Magyarországot szimbólumként használni, elmondjuk, micsoda matematikai és kreatívipari teljesítményt tett már le az asztalra. Ezért adok külföldi partnereinknek Rubik-kockát ajándékba, amelyről kint sokan nem tudják, hogy magyar találmány. De éppen azért, hogy ne kerüljünk a tőkepiacin túl további hátrányba a versenytársakhoz képest, a MotionQR nevű cégünket már a Szilícium-völgyben alapítottuk meg, amerikai ügyvezetővel. Délkelet-ázsiai ügyfeleink felé pedig szingapúri leányvállalatunknak köszönhetően ottani társaságként jelenünk meg. Azt a döntést nem hoztuk meg, hogy elvigyük a cég központját Magyarországról. Ameddig csak lehet, ezt nem is szeretnénk.

– A terjeszkedési irány elsősorban Ázsia. Miért?

– Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a kontinentális Európa nagyon kompetitív piac, rendkívül sok technológiai szolgáltató keresi a bankok kegyeit. A kelet-ázsiai országok nagyobb részében ugyan kitaposatlanok az ösvények, de komoly növekedési lehetőségek vannak. A felhasználók fiatalok, okostelefon van a zsebükben, átugranak komplett fejlődési fázisokat a banki technológiákban. Emellett Amerikában például – bármilyen meglepő – a fizetési rendszerek biztonsága nem olyan fontos, márpedig a Cellum ebben világszinten az első vagy az elsők között van. Ezzel szemben Ázsia több országában sokkal szofisztikáltabb rendszereket szeretnének felhúzni. Ez a mi piacunk. E kis magyar cég kiváló mérnöki teljesítményének a nemzetközi körforgásba való beviteléhez nagyon sok minden kell, kezdve az állami ösztönzőktől egészen addig, hogy valamilyen módon el kell tuszkolni a terméked oda, hogy felfigyeljenek rá a nagyok. Amióta aláírtuk a szingapúri Fastacashsel a stratégiai megállapodást (lásd a cikket a következő oldalon – a szerk.), szinte naponta újabb üzleti lehetőségek csillannak meg.

– Mi a növekedési terv a következő három évre?

– A vállalatcsoport bevételei legalább megduplázódnak, de inkább megháromszorozódnak a nemzetközi üzleteknek köszönhetően. De ehhez arra is szükség van, hogy be tudjunk vonni további tőkét, mert a fejlesztésekkel nem állhatunk le. Fantasztikus dolgok készülnek a Cellum innovációs központjában, amelyeknek az eredményeként tényleg sehol nem lesz szükséged a pénztárcádra, a mobil fed majd le mindent. Még ebben az évben mutatunk ebben a témában ütős újdonságokat.

– Mikor lesz kiszállási kényszere a Cellumban résztulajdonos Jeremie-tőkealapoknak?

– Négy-öt év múlva zárnak. Sokféle kimenetel lehet: eladjuk a céget, valaki kivásárolja ezeket az alapokat, vagy tőzsdére megyünk, és nekik lehetőségük nyílik a részvényeik eladására.

– Szóba jöhet a budapesti börze?

– Nincs az elsők között, a pénzügy-technológiai szektor lényegében nem létezik itt, nagyon alacsony a likviditás, az is néhány blue-chipre koncentrál. Elsősorban az amerikai és nagy ázsiai tőzsdék jöhetnek szóba. De erről még nagyon korai beszélni.

– A munka után még mindig a repülés jelenti a legjobb kikapcsolódást?

– A repülés már munkává vált, de nem a pilótaülésből, hanem az utastérben. Már el is vesztettem a pilótaképesítésemet. Nem látom, hogy a következő néhány évben volna időm megújítani. A repülés nagy szerelem volt, de nagy felelősség is, gyakorlatlanul nem ülnék vissza a pilótafülkébe.

– A helikopter helyett akkor mi a kedvenc időtöltés?

– Amikor a hét hete született kisfiamat a mellkasomon altatom el. Szeretnék többet foglalkozni a családommal, mint korábban.

 

Névjegy

43 éves, 1996-ban szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

Az Elendernél kezdett dolgozni, 1996-tól 2000-ig az informatikai cég első számú vezetője.

Ezt követően volt a PSINet magyarországi vezetője, európai alelnöke, 2004-ben az Informatikai Vállalkozások Szövetségének és az Euroweb Internet Szolgáltató Rt.-nek az elnöke.

2004–07 között gazdasági és közlekedési miniszter. 2007–08-ban az SZDSZ elnöke, majd 2010-ig parlamenti frakcióvezetője.

Az üzleti világba 2010 után tért vissza. Tanácsadóként részt vett a Cellum és a Cardnet reorganizá-ciójában, 2011 óta a nemzetközi terjeszkedésre létrehozott Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója.

2016 eleje óta a Sziget Kft.-vel közösen alapított FestiPay Zrt. igazgatóságának elnöke.

2000-ben az év informatikai menedzsere.

2014-től a német kormány és a BMW alapítvány által indított két nemzetközi szervezet, a World Young Leaders Forum és a Global Diplomacy Lab tagja.

Nős, három gyermeke van.

Hobbi: fallabda, utazás, új technológiák.