Terrortámadás Brüsszelben

válassz
2016-03-22 09:22
frissítve: 2016-03-22 16:54
A legfrissebb hírek szerint 34 ember meghalt, több mint kétszázan pedig megsebesültek a belga fővárosban végrehajtott robbantásokban.
A belga szövetségi ügyészség vezetője az RTBF közszolgálati tévécsatornának elmondta: öngyilkos merényletet követtek el a légikitötőben, szemtanúk arab nyelvű kiáltásokról és lövésekről számoltak be a kettős robbantás előtt. A füstölgő, helyenként rommá zúzott reptéren egy harmadik, fel nem robbant pokolgépet is találtak.
A repülőtérről a mentést végzők tizennégy halálos áldozatról és számos sebesültről számoltak be.
Nagy Zoltán, Magyarország brüsszeli nagykövete közölte az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy a robbantások során két magyar is megsebesült. Hozzátette, hogy magyar halálos áldozatról nincs tudomásuk. Az MTI-nek nyilatkozva at is jelezte: a támadások mindkét helyszíne olyan, ahol sok magyar fordulhat meg.

A belga légügyi irányító központ (Belgocontrol) tájékoztatása szerint a Brussels Airlines budapesti járata biztonságosan megérkezett a Zaventemre, de a legfrissebb információk szerint egyelőre nem engedélyezték az utasoknak, hogy elhagyják a gép fedélzetét.
Nagy Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi repülőteret lezárták, valamennyi járatot törölték, a repülőtérre vezető utak pedig járhatatlanok.

A magyar nagykövetség közösségi oldalán folyamatosan frissített tájékoztatást adnak az eseményekről, valamint közzétették az érintett belga hatóságok vészhívó telefonszámait.
Az uniós intézményekhez közeli Maelbeek metróállomáson a beszámolók szerint húszan haltak meg, sebesültek is vannak. A detonációt követően többen is a síneken futva menekültek el az állomásról. A metró lejáratánál sokáig fekete füst gomolygott a helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint.

A brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) bejelentette, hogy lezárták az összes metróállomást, és leállították a teljes tömegközlekedési hálózatot a belga fővárosban. A főbb vasútállomásokat és a közúti közlekedési alagutakat is lezárták Brüsszelben. Sajtóértesülések szerint gyakorlatilag lezárták a határokat is.
Az Európai Bizottság teljes személyzetét biztonságba helyezték a robbantások miatt - közölte Twitter-profilján a bizottság személyzeti vezetőjének helyettese.
A testület arra kérte az alkalmazottakat, hogy maradjanak otthonukban, illetve irodájukban, ahol éppen vannak. A történtek miatt a hatóságok elrendelték a legmagasabb, negyedik szintű terrorkészültséget - jelentette be Jan Jambon belga belügyminiszter.

Több európai repülőtéren, köztük a párizsin, a frankfurtin, a rómain, a prágain és a londonin fokozott biztonsági óvintézkedéseket vezettek be.
A holland hatóságok közölték, hogy megerősítették a hollandiai repülőterek biztonságát, és fokozottan ellenőrzik az országhatárokat. A rendőrség jelentős létszámban van jelen a szóban forgó helyeken. A terrorkészültség szintjét ugyanakkor nem emelték.
A brüsszeli merényletek hatására a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liege-be és más repülőterekre irányították át.
MTI