Valóban jobbra tolódik Németország?

Inotai Edit
2016-03-25 15:00
NÉMET BELPOLITIKA. Valóban jobbra tolódik Németország? Vagy csak követi az európai trendeket, és így a múlt hétvégen előretört Alternative für Deutschland (AfD) ugyanzt a szerepet tölti be, mint a Nemzeti Front Franciaországban, vagy a jobboldali radikális, idegenellenes pártok Hollandiában vagy Dániában?
Átrajzolta a politikai térképet három német tartományban is az AfD, miután Szász-Anhaltban a szavazatok 24, a nyugati Rajna-Pfalzban és Baden-Württembergben 12 illetve 15 százalékát szerezte meg. A YouGov vasárnapi felmérése szerint - ha a trend tartós marad - akár 13 százalékot is szereznének a 2017-es szövetségi választáson, és ezzel alaposan bekavarnának a kormányalakításnak.

Megjelent a szélsőjobb Németországban is? Ha a párt keletnémet vezetőit hallgatjuk, könnyen támadhat ilyen érzésünk, de nyugaton jóval visszafogottabb a stílus. A választók igazodnak a helyi vezetőkhöz vagy inkább fordítva, a helyi politikusok igyekeznek olyan húrokat pengetni, amelyekre szűkebb hazájukban vevők.
"Az AfD szavazók szűk magja valóban nagyon, olykor szélsőségesen is jobboldali, de messze nem a teljes 10-20 százalék, akik most rájuk voksoltak" - magyarázza a Figyelőnek Andrea Wolf, a Forschungsgruppe Wahlen közvélemény kutató intézet egyik vezetője. A túlnyomó többség inkább protest szavazó, sokan közülük olyanok, akik korábban el se mentek voksolni.

MARAD KÖZÉPEN
Annyi azonban bizonyos, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU, Merkel pártja) balra tolódásával keletkezett űrt az AfD mesteri időzítéssel foglalta el. Nem teljesen új jelenségről van szó, a CDU törzsválasztói körében, különösen a vidéki, nem nagyvárosi környezetben élőknél, már évekkel ezelőtt kétségek merültek fel, hogy Angela Merkel vajon tényleg az ő értékrendjüket képviseli-e?

Az általános hadkötelezettség megszüntetése, a minimálbér bevezetése, a 14 hónapos gyermekgondozási szabadság, amelyből 2 hónapot az apának kell kivennie, vagy épp az atomerőmű-stop mind szembemegy a klasszikus liberális-konzervatív eszmevilággal. Merkel politikai örökségére méltán lehetne büszke egy szociáldemokrata vagy egy zöld politikus is, de mit lehet ebből eladni a konzervatív bázisnak?

Bajorországban ott a megbízhatóan konzervatív Keresztényszociális Unió (CSU), de az ország további 15 tartományában érezhető rés támadt a jobboldalon. Az AfD nyomulását látva máris zajlik a találgatás, hogy vissza kellene térni a jobbközépre és visszaszerezni a választókat. Ám egy ilyen irányváltás a jelenlegi kancellárral nem tűnik sem hihetőnek, sem valószínűnek. "A CDU marad középen. Míg az AfD sok híve a teljes politikai rendszert megkérdőjelezi, mi kitartunk mellette"- fogalmazott Peter Tauber, a CDU főtitkára.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában.