Vasárnapi zárva tartás: vége a történetnek?

válassz
2016-03-24 10:00
A kormány részéről már puhatolóznak kiskereskedelmi láncoknál a vasárnapi nyitva tartás visszaállításának a hatásairól - írja a Népszabadság.
A kormányoldalon ugyanis szinte biztosra veszik, hogy Erdősi Lászlóné zárva tartás melletti kezdeményezése elbukik a Kúrián. A lap szerint a visszakozás kisebb presztízsveszteség lenne a kormánynak, mint egy vesztes népszavazás.

A Népszabadsághoz eljutott hírek szerint a kormányoldalon szinte biztosra veszik, hogy a Kúria nem fogja helybenhagyni a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amely hitelesítette a herceghalmi polgármester feleségének, Erdősi Lászlónénak a népszavazási kezdeményezését. Így kérdéséről, amely megerősítené a boltok vasárnapi zárva tartását, minden bizonnyal nem lesz referendum.

A kormányoldalon azonban folyik a gondolkodás a lehetséges forgatókönyvekről, arról is, hogy adott esetben okafogyottá tehetik a „szocialisták" népszavazását, ha módosítják az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényt. De sem államtitkári értekezleten, sem kormányülésen nem volt szó a visszakozásról. Piaci forrásokból úgy tudja a lap, hogy a Miniszterelnökség az eltelt napokban több kiskereskedelmi láncnál puhatolózott, hogy mit szólnának egy esetleges vasárnapi újranyitáshoz.

Szintén piaci forrásokból úgy hírlik, hogy egy ideje van olyan hazai áruházlánc, amelyik immáron a vasárnapi nyitva tartás mellett lobbizik, mivel a vasárnapi bezárás súlyos veszteséget okozott számára.

nol.hu