Ingyen, autóban mosnak a hajléktalanok

Molnár Brigitta
2016-04-03 11:50
Nem sokan hitték el, hogy a hajléktalanokat segítő ingyenes ruhamosó-autó ötlete bármikor sikeres lesz. Azonban az Orange Sky Laundry már hat ausztrál városban működik, s 450 önkéntes vesz részt a programban - írja a Guardian.
Elég furcsán néztek a két alapító 21 éves fiúra - akik nem szeretnek mosni -, amikor bejelentették, hogy létrehozzák a világon az első olyan szolgáltatást, amely a hajléktalanoknak segít kimosni a ruháikat. Azonban az Orange Sky Laundry alapítói, Nicholas Marchesi és Lucas Patchett komolyan gondolták az ötletet. Ez szerintük nemcsak a tiszta ruhákról szól, hanem arról is, hogy segítenek a rászorulókon, hogy rendezettebb körülmények között élhessenek és visszanyerjék a méltóságukat.


„Az az őrült ötlet jutott az eszünkbe, hogy egy pár mosógépet berakunk egy kisteherautó csomagterébe" - mondta Marchesi a 2014-ben induló projektről. „Az volt a célunk, hogy összekössük a közösségeket és javítsuk mások életszínvonalát". A kerekeken guruló mosoda most már hat ausztrál városban (Brisbane-ben, Melbourne-ben, Sydney-ben, Perth-ben, Gold Coast-on és ettől a héttől kezdve Adelaide-ben) bukkan fel parkokban és más helyeken.

Marchesi ötlete onnan eredt, hogy diákként sokat segített az iskolája élelmiszer adományokat gyűjtő kisbuszainál. Ekkor figyelt fel arra, hogy egyre több hajléktalan él a városban. A 2011-es népszámlálási adatok szerint legalább 105 ezer ember éjszakázik a szabadban Ausztráliában. Sydney-ben több mint 100 fővel nőtt a hajléktalanok száma az elmúlt évben. Az első autóba két ipari mosógép és több szárító került egy generátor és több vizes tartály mellett.

„Mindenki azt mondta, hogy őrültek vagyunk, mert a mosógépek nem fognak rendesen működni a kocsiban" - mesélte Marchesi. „Többen azt is mondták, hogy a hajléktalanok sosem fognak a parkban mosni" - folytatta. A két fiatal azonban nagyon eltökélt volt, több támogatót is szereztek és a kormánytól is kaptak segítséget.


Jelenleg már hat kisteherautójuk van, és 450 önkéntes segíti a munkájukat. „Nagyjából három-hat órán keresztül vagyunk ugyanazon a helyen, ezalatt 16-17 adag ruhát lehet kimosni". Gyakran mennek együtt a többi segélyszervezettel, akik például ételt osztanak. A hajléktalanok is nagyon hálásak, mert így nem drága automatáknál, a folyóban vagy szállókon kell kimosniuk a ruháikat, ahol akár el is tűnhetnek azok. Emellett az is fontos, hogy a mosás alatt beszélgetnek a hajléktalanokkal.

Bár az Orange Sky Laundry a hajléktalanok sürgős problémáit orvosolja, több olyan kezdeményezésre lenne szükség, amelyeknek hosszú távú hatásuk is van. Patchett és Marchesi ezt tudja, ezért igyekeznek minél több hajléktalant bevonni a kezdeményezésbe, akár segítőként is. Emellett az a legnagyobb eredmény, hogy a hajléktalanság kérdése újból az ausztrál közbeszéd része lett.
MTI