Peking Észak-Korea ellen fordult

válassz
2016-04-05 14:00
Kína kedden import- és exportkorlátozásokat léptetett életbe Észak-Koreával szemben - jelentette be a Kereskedelmi Minisztérium.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból (KNDK) az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával összhangban tilos szenet, vasércet és más ásványi anyagokat, így aranyat és ritkafémeket vásárolni.
Ezzel egy időben megtiltották a repülőgépek hajtóanyagának és más, a rakéták hajtóanyagához használatos olajipari termékek exportját a szomszédos országba - közölte a Hszinhua hírügynökség.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb március elején szankcionálta Phenjant, amiért sorozatban megsértette a világszervezet korábbi tiltó határozatait. Észak-Korea januárban végrehajtotta negyedik földalatti nukleáris kísérletét, februárban pedig nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával állított pályára műholdat.

Peking ugyanakkor hangsúlyozza, hogy - az ENSZ-szankciókkal összhangban - a korlátozások a lakosság életkörülményeit befolyásoló kereskedelmi kapcsolatokra nem vonatkoznak. Észak-Korea polgári repülőjáratai ugyancsak kivételek.
Megfigyelők szerint az észak-koreai gazdaság erősen függ bányaiparától, amelynek piaca elsősorban Kínára koncentrálódott, s amelynek bevételei feltételezések szerint mindenekelőtt a katonai fejlesztések finanszírozását szolgálják.
Észak-Korea tavaly körülbelül 20 millió tonna szenet értékesített Kínába, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezzel Oroszországot és Mongóliát megelőzve, Ausztrália és Indonézia mögött Kína harmadik legnagyobb szénszállítója lett.

Vang Ji kínai külügyminiszter korábban többször is kifejezésre juttatta, hogy kormánya egyetért Phenjan ésszerű megbüntetésével, a Koreai-félsziget atommentesítésével, de a szankciók mellett ugyanolyan fontosnak tartja a koreai háborút végleg lezáró békeszerződés tető alá hozását, aminek hiánya szerinte érthető aggodalommal tölti el Phenjant.
MTI