Szijjártó odaszólt Brüsszelnek

válassz
2016-04-05 16:10
Magyarország nem hagyja, hogy bármelyik brüsszeli intézmény vagy uniós tagország blokkolja Szerbia európai integrációját - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó szerint Belgrád megérdemli az uniós tagságot, és ebben nagy szerepe van a szerb kormánykoalíció részét képező Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) is.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolatai történelmi csúcsponton vannak. Mint fogalmazott: ezt könnyű kimondani, "de ide eljutni rendkívül nehéz volt, egészen biztosan nem mondhatnánk ezt ki a szerb kormány, a magyar kormány és a VMSZ eddigi teljesítménye nélkül". "Nagyra becsüljük a szerb kormány erőfeszítéseit, de főleg nagyra becsüljük a VMSZ szerepét a kormánykoalícióban" - tette hozzá.
Pásztor István köszönetet mondott a magyar kormánynak a vajdasági gazdaság- és területfejlesztési program támogatásáért. Mint mondta: ez elsősorban a vajdasági magyar közösség tagjainak érdekeit képviseli, de azon túlmenően az egész ország gazdasági fellendüléséhez és teljesítményéhez is hozzájárulhat.
MTI