„Rekedt vagyok, nincs hangom és ez az állapot már 70 éve tart" - üdvözölte közönségét a félórás késéssel színpadra álló Bródy. Aki azt várta, hogy 2016. április 9-én egyszerűen elvarázsolják a Budapest Arénában, csalódnia kellett. Ezen az estén mindenki mindenkit elvarázsolt.


A rendkívül szellemes kiszólásokkal (szótára szerint a nyugger nem punnyadt alkesz, hanem öreg rocker, amit angolul dzseggernek ejtenek), legújabb albumának Aranylemez-átadójával, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar fellépésével és a kiemelkedő barátok, kollégák videós köszöntésével színezett ünneplésen minden dalt olyan taps kísért le, mintha már a harmadik meghajlás után vonulnának le a művészek a színpadról, de a tizenezres közönség mégis ott akarná tartani őket.

Az évtizedes közös emlékektől és a politikai áthallású aforizmáktól („Ne higgy a Működnek" - mondta egy barátjára hivatkozva) egyaránt elvarázsolt publikum olyan erővel állt ki a Bródy lelki szemei előtt lebegő Magyarország képe mellett, hogy a végén már teljes zavarban, meghatottan és szó nélkül állt a színpadon.


Az est előrehaladtával világossá vált, hogy vannak dolgok, amikről itt mindenki ugyanazt gondolja. Külön ovációval fejezte ki egyetértését az Aréna, amikor azt hallhatta, „Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, / Akárhonnan jönne, bárkit beengednék". Így Bródy is olykor értékelő megjegyzésekre ragadtatta magát. József Attila-parafrázissal és saját dalszövegét idézve köszönte meg, hogy ezen az estén láthat ennyi embert, aki „magyarok közt európai".