Nő a szakmák megbecsültsége

válassz
2016-04-16 12:20
Változóban van az a közfelfogás, hogy csak a diploma számít, egyre több szülő és fiatal ismeri fel, hogy a szakmának megbecsültsége, elismertsége van - mondta a nemzetgazdasági miniszter
Varga Mihály a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakközépiskolája és Szakiskolája épületében tartott eseményen kiemelte: Magyarországon még nem lehet a szakmák Németországban jellemző respektjéről beszélni, de tenni kell érte, és ennek része a szakképzési rendszer átalakítása. A miniszter elmondása szerint az első alkalommal megrendezett Szakmák éjszakáján a fiatalok több mint 4000 programon a képzések széles spektrumát tudják áttekinteni, és megjegyezte: bízik abban, hogy sokan mesterként adják majd tovább ezt a tudást. Varga Mihály hangsúlyozta: hosszú távon súlyos problémákat okoz, ha a szakképzési rendszer nem tud elég szakembert biztosítani, ezért indították el az együttműködést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) a rendszer átalakítására 2011-ben.

Mivel az idősebb oktatói generációk kilépnek, a következő feladat úgy módosítani a programot, hogy legyenek szakemberek, akik át tudják adni a tudást a fiataloknak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszámolt arról, hogy a kormánnyal 2010-ben kötött megállapodás mostanra már konkrét eredményeket is hozott. Megemlítette a tavaly Brazíliában rendezett szakmák világbajnokságát, ahol volt magyar győztes is, és kitért arra, hogy 2018-ban Budapesten rendezik meg az európai versenyt, az Euroskillst. Az elnök beszélt annak fontosságáról, hogy a gyerekek már 8-10 éves korukban találkozzanak egy szakmával, felébredjen iránta az érdeklődésük és meg tudják szeretni.
Parragh László szerint akkor lesz sikeres egy gazdaság, ha integrálni tudja a tudást, ahogy ez sikerült például Dél-Koreában, Finnországban, Németországban. A tudás öt nagy területe a kutatás-fejlesztés-innováció, a közoktatás, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőttképzés, ezekre a területekre mind be kell hozni a modern, gazdaságközeli tudást - mutatott rá a kamara elnöke.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye szerint a Szakmák éjszakáját országszerte mintegy háromszáz helyszínen, 700 vállalkozás részvételével rendezik meg, több mint 4000 programon vehetnek részt az érdeklődő fiatalok és felnőttek. Az intézmények "Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!" szlogennel invitálják az érdeklődőket az este 6-tól 10-ig tartó, ingyenes programokra, ahol a legkülönbözőbb szakmákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.
MTI