Budapestre figyel a gasztronómiai világ

válassz
2016-04-23 09:20
A példátlan szakmai összefogásnak köszönhetően készülhet a világ legfontosabb szakácsversenyének, a Bocuse d'Or-nak európai döntőjére Budapest, amely újabb lökést adhat a magyar gasztronómia fejlődésének. A hazai rendezésű döntő ráadásul számos olyan újdonságot is tartogat a nézők és a résztvevők számára, amely eddig nem szerepelt a verseny történetében.

A hazai séftársadalom minden tenni akaró és fejlődni vágyó tagjára szükség volt ahhoz a páratlan fejlődéshez, aminek köszönhetően Magyarország néhány év alatt nemcsak felkerülhetett a világ gasztronómia térképére, hanem már ki is emelkedik Kelet-Közép-Európában. A régióban egyedüliként mi büszkélkedhetünk öt Michelin-csillagos étteremmel, versenyzőink egymás után kétszer is bejutottak a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe, ahol kiválóan szerepeltek. A május 10-11. között zajló európai döntő rendezési jogának elnyerésével pedig történelmi mérföldkőhöz érkezett a modern magyar vendéglátás, amelyet a szakma képviselői mellett a fővárosi és kormányzati szervezetek is felismertek. Így együtt léptek fel, hogy az eseményben rejlő minden potenciált ki lehessen használni, és Magyarország a gasztronómia mellett a hozzá szorosan köthető más területeken is megmutathassa Európának és a világnak az értékeit.


Az erőfeszítéseknek köszönhetően az európai verseny fő alapanyagai magyarok lesznek (gímszarvasborjú, illetve a dunai kecsege és annak kaviárja), ami egyedülálló a verseny történetében, valamint a zsűri számára kínált borsor is kizárólag magyar tételekből áll majd. A versenyen újdonság lesz továbbá, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő nagyközönség is belépőjegyet válthat a döntőre, így a szakmabeliek mellett ők is a helyszínen szurkolhatnak 20 nemzet legjobb séfjeinek. Az eseményen ráadásul a magyar gasztronómia utánpótlása is lehetőséget kap, hogy testközelből lássa a legnagyobbak versenyét, ami hatalmas inspiráció a következő generációnak. A szervezők emellett ingyenesen letölthető mobilapplikációt is fejlesztettek a Bocuse d'Or Europe iránt érdeklődőknek. Az alkalmazás segítségével a felhasználók könnyen tájékozódhatnak a legjobb hazai éttermekről, a verseny ideje alatt elérhető egyéb budapesti programokról és üzenetek formájában élőben is nyomon követhetik majd a májusi döntő alakulását.