Új rekordot ért el a világ legnagyobb diszkont légitársasága

válassz
2016-04-23 17:40
Rekord üzemi eredményt ért el az amerikai Southwest Airlines, a világ legnagyobb diszkont légitársasága - közölte a cég a honlapján.
Kimutatásaik szerint a március 31-ével zárult negyedévben 4,8 milliárd dollár árbevételt értek el, 9,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ehhez képest kiadásaik 3,8 milliárd dollárt tettek ki, üzemi eredményük így 21 százalékot javulva 944 millió dollár volt, amely rekordnak számít a dallasi székhelyű cégnél.
A kiadások közül a legnagyobb mértékben az üzemanyagköltségek csökkentek, idén az első negyedévben 2,9 százalékkal 852 millióra csökkent a kerozinszámla. Emellett a társaság 8,2 százalékkal 28,6 millióra növelte utasszámát, járataik töltöttsége 0,4 százalékponttal 80,5 százalékra javult.
A légitársaság részben a flottamodernizáció miatt 2,6 százalékkal csökkentette egységköltségeit, ezért úgy döntött, hogy felgyorsítja a régi, Boeing 737-300-asok selejtezését: 2018 helyett már 2017-ben kivonják őket a flottából.
A Southwest utasforgalom és flottaméret tekintetében is a világ legnagyobb diszkont légicége: éves utasforgalmuk 118 millió volt az elmúlt évben, flottájukban 714 gép található, 2015-öt 2,1 milliárd dollár adózott nyereséggel zárták, és 50 ezer embert foglalkoztattak december 31-ével.
MTI