Negyedével csökkent az American Airlines negyedéves adózott eredménye

válassz
2016-04-24 12:00
Piaci nyomás és árfolyamveszteségek miatt jelentősen, 25 százalékkal csökkent az American Airlines negyedéves profitja az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a társaság honlapján lévő pénzügyi beszámolóból.
A flotta mérete, illetve árbevétel alapján a világ legnagyobb légitársasága a beszámoló szerint a március 31-ével zárult első negyedévben 9,4 milliárd dollár árbevételre tett szert, 4 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. Emellett bár a cég költségei 5,9 százalékkal 8,1 milliárd dollárra csökkentek különböző piaci folyamatok miatt az adózott eredmény 700 millió dollár lett, 24,9 százalékkal alacsonyabb a 2015 január-márciusihoz képest.

A társaság üzemi eredménye ugyanakkor 9,8 százalékkal 1,3 milliárd dollárra javult.

Elemzésében a légitársaság azzal indokolta az árbevétel, illetve az adózott eredmény csökkenését, hogy a versenyhelyzetben túlkapacitás jelentkezett a piacon, a dél-amerikai régió gazdaságának gyengülése miatt kisebb forgalmat tudnak bonyolítani és árfolyamhatások is hozzájárultak az eredményhez.

A dallasi székhelyű American Airlines naponta 6700 járatot közlekedtet 50 ország 350 célállomására. A 2015-ös évet rekord magas, 7,6 milliárd dolláros adózott eredménnyel zárták, árbevételük 41 milliárd dollár volt és 113 ezer embernek adtak munkát.
MTI