-Néhány hete kijött a harmadik lemezed, most a korábbiaknál mintha dühösebb lennél. Mi húzott fel ennyire?
-A düh, a fájdalom, az elkeseredettség, a kiábrándultság alap mozgatórugója a zenei munkásságomnak, mint ahogy a művészek egy jelentős részét ezek a dolgok mozgatják. Nem túl nehéz dühösnek lenni. Hacsak az ember nem született alapvetően buddha természettel, vagy nem taszítja magát pszichikai bénultságba védekezésképpen az információ-szennyeződéssel szemben, a beszivárgó töménytelen mennyiségű káros anyag, előbb-utóbb izzani kezd. Az internet korában két-három perc böngészés után, pillanatok alatt el lehet érni a forráspontot, hacsak nem tök debil az ember. Csak pillants rá pár friss headline-ra, nézd meg a kulturális fogyasztási szokásainkat, az uralkodó trendeket, a véleményvezéreinket. Nézd meg mit képviselnek valójában az ország vezetésére felhatalmazottak és máris szökken a vérnyomás. A kiábrándultság, az elkeseredettség, a düh azonban csak katalizátorok. Nem szabad megállni itt, beleragadni, mert könnyen elsüllyedhet benne az ember. A mi felelősségünk, hogy meglovagolva ezeket a negatív energiákat, egy jobb emberi minőségbe kormányozzuk magunkat.

-Régi motorosként fontos hardcore-zenekarokkal kötik össze a neved, törvényszerűnek gondolná az ember, hogy egy ilyen zenész marad a kaptafánál. Ehelyett "reppelsz", ráadásul magyarul. Hogyan emlékszel vissza azokra a pillanatokra, amikor megszületett az IN LAK'ECH?
-2011 tájékán visszavonultam az aktív, utazó-turnézó zenész életmódtól, illetve mindentől, ami ezzel járt. A hangos, zajos, figyelemhiányos, tarkabarka, kicsapongó életmódot leváltotta egy csendes, befelé forduló, válaszokat kereső-követelő , „magányos" életmód. Pár év csend és magány után hirtelen rengeteg mondanivalóm lett. Valahogy ki kellett adnom magamból és ugyan a zene az érzelmek egyik legjobb szállítóeszköze, ebben az esetben ez nem volt már elég, írnom kellett! Így életemben először, 34 évesen, majd 20 év zeneszerzés után tollat ragadtam és verses formában írni kezdtem. Az első negyven-ötven versszakot - hál' istennek! - kihajítottam, de az ezt követőkhöz már szereztem zenét is és 2013-ban napvilágot látott az „Első Fejezet / Ébredések" c. kislemez.

-A szövegeiddel olyan precízen próbálod leírni az általad látott világot, hogy az önreflexióra képes hallgató szinte feszengeni kezd azok hallatán. Ha akarja, ha nem, de elkezd gondolni. Mi volt szándékod: osztani az észt sokakhoz hasonlóan, vagy „kényelmetlen" kérdéseket feltenni és azokra válaszokat adni?
-A szándékom az volt, hogy a magam módján, általam vállalható formában kiadjam magamból azt a sok információt, ami a gyökeresen megváltozott életemhez rendeltetett hozzá. Egyfajta újjászületés volt ez és ezt valahogy szavakba kellett öntenem. Sok ilyen művészről tudunk egyébként. Észosztás, vagy nem, ha gondolkodásra sarkall, ha egy kicsit könyvtárazni, wikipédiázni kell hozzá, már jó! Komoly forrásmunka van mindegyik lemezem mögött - ez nem titok - annak érdekében, hogy valódi értéket tudjak közvetíteni. Sajnos manapság nem jellemző, hogy egy „művész" tisztában legyen a vállán nyugvó felelősség mértékével akkor, amikor kinyitja a száját. Sok esetben ártalmatlan, de sok esetben kifejezetten káros munkásságokról beszélhetünk. Az IN LAK'ECH projekt esetében a szövegeket első sorban magamnak írom, az önreflexiót első sorban magamra irányítom. Magamnak helyezek el minden lemezzel egy-egy jelzőfáklyát, hogy éppen hol tartok az életemmel, mi az, amiben sikerült fejlődni az előzőhöz képest, mi az, amiben nem. A beszivárgó káros anyag feldolgozása még nem megy annyira jól például, ezért van jelen a düh a zenémben. Amint akadály (düh) nélkül át tudok majd magamon engedni egy olyan szintű információt, hogy például út közben a közvagyonnak elveszik a közvagyon jellege, ott valószínűleg ez a zenei projekt is a végéhez ér, mert egy másik emberi minőségbe kerültem. Szóval furcsa módon, ezzel a zenei produkcióval az a célom, hogy vége legyen. Hívjuk ezt IN LAK'ECH paradoxonnak!

-Még a szövegeknél maradva: azok jóval túlmutatnak önmagukon, mintha „felülről néznéd" a világot. Beszélj az üzenetről, mi adja az inspirációt s tudod-e magad függetleníteni a mindennapok őrületétől?
-Az én álláspontom szerint teljesen felesleges kiragadni bizonyos témaköröket és azokat önmagukban vizsgálni. (Politikát vallás, vallást politika nélkül, háborút gazdaság nélkül, stb...) Muszáj egy kicsit kiemelkedni és felülről nézni ezt a nagy adathalmazt, mert csak így rajzolódnak ki az összefüggések. Nem kell tudományos fokozat annak felismeréséhez, hogy mely ponton kapcsolódik össze a politika, a gazdaság, a vallás, a különböző társadalmi intézményrendszerek, egy ragadozó természetű, megszerzésen, birtokláson alapuló világgazdaságban. Ezen a ponton semmi nem drága, ha pénzről van szó, az emberi élet jelentősége elpárolog.

De továbbmegyek. Ha képesek lennénk kicsit „felülről nézni" és - valamilyen megmagyarázhatatlan kényszertől vezetve - nem katalogizálnánk magunkat a legkülönbözőbb ismérvek szerint egész életünkben, nem állnánk be a nagy gonddal szerkesztett ideológiák, vallási sodrások, látszatmozgalmak mögé - ezzel automatikusan kirekesztve azokat, akik nem ezekhez tartoznak - rögtön kiderülne, hogy alapvetően mindannyian ugyan azt akarjuk. Egészséget, biztonságot, békét, szellemi, lelki, spirituális kiegyensúlyozottságot. Mondjuk, ha valakinek a biztonság és a béke megteremtéséről az az elképzelése, hogy rohanjunk le egy másik kontinensen található országot, öljünk meg egy csomó embert (főleg amikor idekeverik az „Istent" is és kitűzik mindennek a zászlajára), ott valami nyilvánvalóan nem stimmel, az okokat valahol máshol kell keresni, mert ez az eljárás biztosan nem fogja hozni a kitűzött célokat. Ilyenkor az ember válaszokat akar, és ha rászánja az időt, energiát, akkor találni is fog sok mindent és egyre több mindent. Minden ajtó mögött újabb ajtókat, így lassan kirajzolódik egy „nagyobb kép", ami adott esetben teljesen máshogy fest és jóval több értelme van, mint a „hivatalos verziónak".

Hogyan tudok függetlenedni a mindennapok őrületétől? Vannak a függetlenedésnek egészen egyszerű módjai. Óriási lépés lehet az életminőségünk javítása érdekében, például ha kikapcsoljuk a TV-t. Igen. Örökre. Teljesen. Egy-két hónap elteltével már érezhető a változás, hiszen elzártunk egy fő csatornát, ami a véleményünket, akarva-akaratlanul az értékrendünket formálta eddig valamilyen irányba. Most rajtunk a sor, hogy más források után nézzünk. A felelősség a mienk, nem csak sodródunk egy áramlattal. És itt el is jutottunk a személyes felelősség témakörhöz, az IN LAK'ECH projekt végső mondanivalójához. Egy embernek el kell jutnia oda, hogy felismerje a saját felelősségét. Felismerje a személyes felelősségét a korrupt politikusokban, a romlott egyházi vezetőkben, a gazdasági világválságban, az erőszakban, a pusztításban, az öldöklésben, a nyomorban, az éhezésben, a betegségben.

Valódi változás csak akkor következhet be, ha felnő egy olyan generáció, aki rendszerszinten mond nemet. Kellően tájékozott ahhoz, hogy felelősségteljes döntést hozzon racionális, nem emocionális, vagy megörökölt alapon, előtérbe helyezve az emberi tényezőt az anyagi tényezővel szemben. Ehhez viszont elengedhetetlen a mélységes önismeret és a folyamatos önvizsgálat. Elsőként mindig azt kell megnéznünk, hogy mi mit csinálunk rosszul és mit lehetne változtatni. TV-től, bulvártól, sőt, kár az oktatási rendszereinktől elbutulva, eltunyulva ez azonban nem fog menni! Hosszú távon csakis az egyén szellemi-lelki forradalma jelentheti a megoldást.

- Van internet, a polcokon ezerféle sajt és felvágott, csak magyarok évente 190 ezer darab mobiltelefon vesznek maguknak, az egó kis túlzással, de mindent megkap. A Nemesis című számodban mégis feudális viszonyokról és sötét középkorról reppelsz. Mire gondolsz?
-A történelmi sötét középkort és a mostani kort összevetve nem látok különösebb változást, első sorban az ember szellemi előrehaladását tekintve. Ahogy mondod, ennyi és ennyi digitális eszköz fogy el, mert ezzel és az ehhez hasonló marhaságokkal próbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy életben vagyunk. Bele sem merünk gondolni a jelentéktelenségünkbe, vagy épphogy az életünk jelentőségébe. Ehelyett ilyen szarokra csodálkozunk rá, miközben egy lehullott falevélben ezerszer több csoda van, mint a legprofibb mobilkommunikációs eszközben. Nagyon szar az irány. Így néz ki egy világ, ahol az ego győzedelmeskedik. Számomra döbbenetes, szinte hihetetlen, hogy az még mindig téma, hogy kinek milyen telefonja, ruhája, kocsija van. Sőt, egyre jobban ez a téma. Így jár az emberiség akkor, amikor elterelték a figyelmet a lényegről. Más megközelítésből pedig, te nem látod a földesurakat és a nekik dolgozó jobbágyokat szerte a világban?

-Kétségtelen, hogy a példád, nem csak szimbolikusan, de megállja a helyét és még csak át sem kell lépnünk az országhatárt. De maradjunk a projektbél: dalaid talán az útkereső, magányos emberről is szólnak. Egyedül maradt és eltévedt volna az ember?
-Igen, az ember eltévedt. Nagyon. Annyira, hogy nem látszik a kivezető út. A legszomorúbb az egészben az, hogy fel sem fogjuk, hogy nagyon eltévedtünk, vagy ha fel is fogjuk, nem foglalkozunk vele, mert szellemileg, testileg-lelkileg nagyon eltunyultunk. Aki hajlandó belátni, hogy rossz az irány, döntéshelyzetbe kerül. Vagy marad ott, ahol van és beéri azzal, ami van, egy beteg világ beteg értékrendje vágta csapáson menetel előre a semmibe, vagy nekivág az ismeretlennek. Aki a keresés útjára lép, előbb-utóbb eltávolodik. Eltávolodik az addigi életétől, életmódjától, akár az őt körülvevő emberektől. Hátrahagyja mindezt, a biztos meglévőt a bizonytalan kedvéért. Félelmetes út, azonban minden sarkon csodákba botlik az ember. Magányos út, de azért minden sarkon találkozhat egy hasonló „vándorral", hogy köszöntsék egymást, elbeszélgessenek, majd folytassák az útjukat tovább. Ez az önismeret, a tapasztalás útja. Sokszor nagyon nehéz, mert a kereső ember minden sarkon szembesül a félelmeivel, a fájdalmaival, az esendőségével is. Hogy mi az értelme? Csak az igazi mélységeket megtapasztalva van esélyünk igazi magasságokba emelkedni!