Egy év alatt megfordult a világ az INA körül

válassz
2016-04-30 10:12
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki jelentése szerint a cég az első negyedévben 66 millió kuna (2,8 milliárd forint) veszteséget termelt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 50 millió kuna (valamivel több mint 2 milliárd forint) nettó profitra tett szert. A vállalat az első negyedévben 2,06 milliárd kuna (89,3 milliárd forint) nettó bevételt könyvelt el, ami 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 2016-os első három havi kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 66 százalékkal csökkent, 263 millió kunára (11,4 milliárd forint).
A horvát olajvállalat MTI-nek eljutatott jelentése szerint a cég az első negyedévben, egyszeri tétel nélkül, 66 millió kuna nettó eredményt könyvelt el. Az EBITDA az egyszeri tétel nélkül 379 millió kuna volt, ami 62 százalékkal kevesebb 2015 első negyedévéhez képest.

Az egyszeri tétel ebben az esetben 168 millió kuna végkielégítést takar, ennek következtében az INA 66 millió kuna veszteséggel működött.

Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke szerint az eredményt a drasztikusan alacsony, hordónkénti 34 dolláros olajár és az egyszeri kiadási tétel befolyásolta, amit a cég a kiskereskedelmi átszervezések miatt fizetett ki alkalmazottainak.

Kiemelte, hogy a változó környezeti hatások miatt stabilizációs programot indítottak, amellyel az alacsony olajárak hatását akarják enyhíteni és biztos alapokat teremteni a leendő befektetéseknek. Hozzátette, hogy javulást vár az üzleti eredményben, akkor is, ha a pénzügyi környezet nem javul. Ugyanakkor bejelentette, hogy a tőkebefektetések nőttek a tavalyi év első negyedévhez képest, 342 millió kunára.


"Annak ellenére, hogy jelenleg korlátozottak a vállalat koncessziós jogai, sikerül növelnünk a kőolaj kitermelésünket 10 százalékkal, főleg Horvátországban, de Egyiptomban is" - hangsúlyozta.

A finomító tevékenységgel kapcsolatban elmondta, hogy finomítói termelés és eladás mennyisége csökkent a tavaly év ugyanezen időszakhoz viszonyítva, amire a rijekai finomító felújítási munkálatai miatt került sor, de ami befejeződött a harmadik hónapban, ezért az év végére várhatóan nő a termelés és az eladás is.

A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.
MTI