Eljárás indult az Axel Springer vezetője ellen

válassz
2016-05-10 09:10
Recep Tayyip Erdogan török államfő bírósági eljárást indított Németországban az Axel Springer médiatársaság vezetője ellen, amiért kiállt az őt becsmérlő gúnyvers szerzője, Jan Böhmermann mellett - jelentette be hétfőn Kölnben a politikust németországi sajtójogi ügyekben képviselő ügyvéd.
Recep Tayyip Erdogan úgynevezett tiltó végzés elrendelését kéri a kölni tartományi bíróságtól az Axel Springer igazgatótanácsának elnöke, Mathias Döpfner ellen - közölte Ralf Höcker.
Hozzátette, hogy ha a bíróság nem tiltja el Mathias Döpfnert Jan Böhmermann támogatásától, azt tanácsolja majd a török államfőnek, hogy fellebbezzen.
Recep Tayyip Erdogan egy áprilisban megjelentetett nyílt levél miatt fordult bírósághoz, amelyben Mathias Döpfner azt írta, hogy Jan Böhmermann verse "jól sikerült munka" és jót nevetett rajta, a felháborodást pedig nem érti, hiszen műalkotásról van szó, amely természetéből adódóan szabad, és a vélemény, a művészet és a szatíra németországi szabadságának hagyományai alapján "nem lehet eléggé tiszteletlen és sértő" ahhoz, hogy bárki is kifogásolja.

A vers miatt azonban politikai válság alakult ki Németországban, és kiderült, hogy "más mércével mérnek", ha egy török vezető politikus a szatíra célpontja. Ez a menekültválság miatt történt, és azt jelzi, hogy a német kormány "aláveti magát" a török elnöknek - fejtette ki az Axel Springer vezetője Szolidaritás Jan Böhmermannal! című írásában, amelyben hangsúlyozta, hogy azonosul a vers minden szavával, és vállalja az ebből fakadó jogi következményeket.
Recep Tayyip Erdogan - ügyvédje tájékoztatása szerint - azzal érvel a bíróság előtt, hogy az őt egyebek között kecskével háló törökként ábrázoló gúnyvers sérti a méltóságát, az emberi méltóság védelme pedig a német alaptörvény szerint a vélemény, a művészet és a sajtó szabadsága felett áll.
Jan Böhmermann a ZDF neo országos köztelevízió Neo Magazin Royale című szatirikus műsorának március végi adásában olvasta fel a török államfőt válogatott durvaságokkal sértegető versét. Alkotásáról elmondta, az a szándéka, hogy kitapasztalja, hol vannak a politikai szatíra határai Németországban. A verset válasznak szánta arra, hogy az ankarai vezetés kifogásolta egy másik közszolgálati csatorna, az NDR extra3 című szatirikus műsorának Recep Tayyip Erdogant gúnyoló dalát.

A török államfő nemcsak az Axel Springer vezetője ellen lépett fel. Kormánya áprilisban kezdeményezte a német kormánynál Jan Böhmermann felelősségre vonását a büntető törvénykönyv 103. paragrafusa alapján. A felségsértési paragrafusnak is nevezett jogszabály külföldi országok intézményei és képviselői megsértésének büntetéséről rendelkezik. Az igazságszolgáltatás ilyen esetekben csak kormányzati felhatalmazással léphet működésbe.
A kormány eleget tett Ankara kérésének. Angela Merkel kancellár kiemelte: a felhatalmazás az eljárás megindítására nem jelenti azt, hogy a kormány eleve bűnösnek tartja Jan Böhmermannt, vagy állást foglalna abban a kérdésben, hogy hol húzódik a véleménynyilvánítás, a sajtószabadság és a művészet szabadságának határa. Közölte azt is, hogy a berlini kormány kezdeményezi a 19. századból származó jogszabály megsemmisítését.
MTI