A közgazdászok jó része ezerszer megfogalmazta már az aktuális kormánynak, hogy mit kéne csinálni. Szerkezetátalakítás, ilyen reform, olyan reform, versenyképesség növelés, a korrupció csökkentése, és lehetne még sorolni. A politika azonban többnyire a füle botját se mozdítja meg, vagy ha mégis, általában félresikerült átalakítás az eredmény. Ha minden így folytatódik, Ön milyen jövőképet lát Magyarország előtt?
- Egy gazdaság meglehetősen stabil szerkezet. Nagyon sokáig képes akkor is működni, ha a politikai feltételek kedvezőtlenek. Az emberek bemennek majd holnap is dolgozni. Ahhoz hogy lényeges változás legyen, valamilyen külső, gazdaságon kívüli oknak kell megjelennie. Az alapkérdés az, hogy kell-e egyáltalán változás. Én azt gondolom, hogy igen, de elég sokan vannak ebben az országban, akik szerint nem. Ez majd a választásokon eldől. Változás akkor lesz, ha olyan elégedetlenségek gyűlnek össze, amelyek politikai kényszert jelentenek.

Tudna erre példát mondani?
- Hogyne, a pedagógus tiltakozások nyomán például létrejöhet egy ilyen kényszer. Érdemes kiemelni annak jelentőségét, hogy valójában a pedagógusoknak nem is annyira a pénzügyi helyzetébe, mint a kultúrájába gázolt bele a kormány. Az értékek és a kultúra szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni abból a szempontból sem, hogy a gazdaságban miként mennek a dolgok. A korrupciós ügyeknek gazdasági jelentőségük mellett súlyos erkölcsi következményei is vannak, ez a hatás napjainkban kezd egyre erőteljesebb lenni. De térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Az ország szerintem is rossz és romló állapotban van, de nem látok olyan katasztrófát, ami a következő egy-két évben lesújtana ránk. Viszont egyre több területen jönnek létre olyan helyzetek, amelyeknek előre jelezhető a hosszú távú negatív hatása. Ilyen lehet például az elöregedő társadalom hatása a nyugdíjakra, vagy a munkaerő piacra. De a kifelé irányuló migráció is hasonló probléma: a történelemből tudjuk, hogy a kivándorlók többnyire a legfelkészültebbek és a legkönnyebben munkát találók közül kerülnek ki. Az elesettek nem tudnak mást csinálni: maradnak.

Ön hogy látja, itt a Corvinuson mennyire jellemző a tanárok, illetve a diákok elvándorlása?
- A tanárokra ez nem jellemző. Ami igazán nehéz - és ez nem csak a mostani kormány hibája - az az utánpótlás. Egyre nő azoknak a tehetséges PhD hallgatóknak az aránya, akiket szeretnénk itt tartani, de nem tudunk. Ennek hátterében részben anyagi problémák állnak: havi 90-100 ezer forintért nem jön ide dolgozni egy fiatal, aki éppen a saját jövőjét készül megalapozni. Másrészt az oktatási rendszerben mutatkozó bizonytalanság is elriasztja őket. Az intellektuális öröm, amit a tudományos kutatói pálya nyújt, nem tudja kompenzálni a például egy tanácsadó cégnél kapható fizetéseket. Aki 10-20 évet eltöltött ezen a pályán, az már nem megy el. A fiatalok viszont igen. Az oktatók többsége is mellékjövedelmekből kénytelen megélni, ami oktatási szempontból szomorú dolog. Egy nyugati egyetemen a tanárok döntő többsége teljes munkaidőben tudja az oktatásnak szentelni magát. Órájuk jóval kevesebb van, nyitottabbak a diákokkal való közvetlen kapcsolattartásra. Ráadásul nálunk a diákok is kénytelenek dolgozni. Mindennek az a következménye, hogy tele van esti órákkal a nappali tagozat. Nem nehéz belátni a napi munka után találkozó tanár és diák együttműködésének hátrányait.

További részletek a Figyelő 2016/19. számában.