Diákhitelesek, figyelem!

válassz
2016-05-11 17:57
Még hat napig, május 17-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket azok a diákhitelre jogosult hallgatók, akik ebben a tanévben szeretnének kölcsönhöz jutni.

A Diákhitel Központ az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében jelezte: a határidő lejártáig igényelt összeg június 15-én kerül a hallgatók bankszámlájára. Tekintettel a nyári szünetre, ezt követően legközelebb az őszi félév elején, októberben kaphatnak diákhitelt az azt igénylő hallgatók.

A 3,9 százalékos kamatlábú Diákhitel1 esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, továbbra is fix 2 százalékos kamattal, állami támogatás mellett vehető fel. A kötött felhasználású diákhitel maximuma a hallgató képzési díjának összege.
Az érdeklődők a diákhitellel kapcsolatos minden fontos információt, tudnivalót magyar és angol nyelven megtalálnak a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu weboldalon. Emellett a diákhitel személyes ügyfélszolgálata Budapesten már két helyszínen is elérhető: a Kacsa utcában és a KÖKI Terminálon is várják az érdeklődőket.

MTI