Választások után: új korszak kezdődik a vajdasági magyar politikában

Németh Ferenc - Balkán Expressz
2016-05-13 09:37
„Kétpólusú vajdasági magyar valóság" címmel tartott sajtótájékoztatót a Magyar Mozgalom (MM) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) Budapesten.

Korhecz Tamás, az MM társelnöke, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, a Vajdasági Tartományi Képviselőházba frissen bejutott képviselő elmondta, hogy szerinte a választások után új korszak kezdődött a vajdasági magyar politikában. Húsz év óta ugyanis a vajdasági magyaroknak most először két választási alternatívájuk is volt. A Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mellett az MM-VMDK listája is képviselői helyekhez jutott tartományi szinten, illetve azokban az önkormányzatban, ahol listát állított. A magyar szavazók 20-30%-ának voksát sikerült megszerezniük. Az MM elsősorban a polgári, városi környezetben - például Szabadkán - szerepelt jól.

A választások elemzésekor Korhecz kiemelte, hogy a VMSZ listája országos szinten  elvesztette szavazóinak egyharmadát, sok helyen pedig a magyar választók feles em rájuk adta le a voksát, így a VMSZ nem állíthatja, hogy egyedül képviseli a vajdasági magyarság érdekeit. Az MM megjelenésével pedig politikai verseny alakult ki, aminek következtében - Korhecz szavaival - „magyar ember magyart nézett ellenségének".

Az MM eredményére utalva a társelnök hangsúlyozta, hogy a kevés idő és korlátozott pénzügyi támogatások ellenére sikerült politikai tényezővé válniuk. Azt ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a VMSZ elzárkózik a velük való együttműködéstől, és inkább a belgrádi Szerb Haladó Párttal (SNS) lép közösségre - az eddigi hét magyar polgármester helyett a következő ciklusban így csak három lesz, a többi településen az SNS adja majd a városvezetőt.

Csonka Áron, a VMDK elnöke a tartomány sorsára kitérve megjegyezte, hogy a megosztottságnak minél előbb meg kell szűnnie, és a nemzeti minimumok megfogalmazása közös feladata a magyarokat képviselő pártoknak. Arra a kérdésre, hogy felvették-e már a magyar politikai pártokkal a kapcsolatot, elhangozott, hogy az MM minden magyarországi parlamenti pártot és közjogi méltóságot meg fog keresni, akik valamilyen szinten érdekeltek lehetnek a nemzetpolitikában. A magyar kormány hivatalosan nem reagált a MM eredményeire, és az Országgyűlés „Nemzeti Összetartozás" bizottságának ülésére is csak Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét hívták meg.


Ami a belgrádi politikai pártokat illeti, Korhecz a Balkán Expressz kérdésére elmondta, hogy a választások során alacsony szintű kapcsolatot tartottak fel velük. A szavazás eredményének tükrében kezdtek el önkormányzati szinten tárgyalni, a tartományi parlamentben pedig a konstruktív ellenzék szerepét kívánják betölteni. Korhecz úgy fogalmazott, nem szeretnének besimulni a hatalmi többségbe.

Fontos kérdés volt a sajtótájékoztatón, hogy miként tudja az MM a politikáját elkülöníteni a VMSZ-étől. Korhecz szerint a lényegi különbségek a vajdasági magyarok elvándorlásával kapcsolatosan érthetőek meg a legjobban. Amíg a VMSZ kizárólag gazdasági okokban látja a problémát, addig az MM a politikai elitben és a magyar érdekképviseletben való csalódottságot is meghatározó elemnek tartja. Ami a Szerb Haladó Párthoz való viszonyt illeti, a VMSZ már régóta odasimul a hatalomhoz. Ezzel ellentétben az MM ugyan fontosnak tartja a mindenkori kormányerővel való párbeszéd fenntartását, de azt a magyar érdekek érvényesítésére kell használni.

****

A Balkán Expressz rovatot a www.biztonsagpolitika.hu weboldal üzemeltetője, a Strategic Assistance and Support Group Kft. támogatja.