Magyar demokratát választottak elnökké az európai nemzetiségek

válassz
2016-05-22 08:58
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét, Vincze Lorántot választották szombaton az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnökévé - közölte honlapján a szervezet.
A lengyelországi Wroclawban tartott FUEN-közgyűlés szavazásán Vincze Loránt 89, míg a németországi dánokat képviselő Dieter Paul Küssner 74 szavazatot kapott. Az RMDSZ külügyi titkáraként Brüsszelben dolgozó Vincze Loránt korábban a FUEN alelnöki tisztségét töltötte be, és a kisebbségi tárgyú Minority SafePack európai polgári kezdeményezés ügyét koordinálta.

Az újságírói alap- és közigazgatási mesterdiplomával rendelkező, 38 éves Vincze Loránt 2002 és 2007 között a román közszolgálati rádió bukaresti stúdiójának a magyar adását, majd 2007 és 2009 között az Új Magyar Szó napilap kiadóját vezette. 2009-től Winkler Gyula európai parlamenti képviselő munkatársa.

Vincze Loránt Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben köszönte meg a bizalmat. Közölte, hogy kinevezésével a FUEN 67 éves örökségének a továbbvitelére, az őshonos európai nemzeti kisebbségek érdekeinek előmozdítására kapott felhatalmazást.

Az új FUEN-elnököt jelölő Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a jelölésében úgy fogalmazott, fontos, hogy a FUEN kisebbségi ernyőszervezetként tovább erősödjön, megkerülhetetlen tényezővé váljon, kezdeményezései nyomán az európai intézmények is felismerjék, hogy nem halasztható tovább az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése.

Vincze Loránt megválasztása előtt egy, a menekültkérdésről szóló wroclawi pódiumbeszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy egyértelmű különbséget kell tenni menekültek és bevándorlók, valamint az őshonos kisebbségek és a bevándorlói csoportok között.

"Humanitárius kötelességünk szolidaritást vállalni a háború elől menekülőkkel, de nekünk elsősorban az őshonos közösségek sorsát kell szem előtt tartanunk" - idézte Vincze Lorántot az RMDSZ szombati hírlevele.
MTI