Számítási nehézségek

INTEL
Halaska Gábor
2016-05-26 06:19
frissítve: 2016-05-26 11:31

A PC-eladások zuhanása nyomán 12 ezer fős leépítést jelentett be a világ vezető processzorgyártója, az Intel, pár héttel az ikonikus vezér, Andy Grove halálát követően. Az amerikai vállalat jelenleg leginkább a gyorsan növekvő adatközpontok keresletére támaszkodhat. A befektetőknek a romló kilátások miatti részvényárcsökkenés akár beszállási lehetőséget is jelenthet, igaz, az egyelőre vonzó osztalékszint szintén visszaeshet.

Itthon valószínűleg kevesen kapták fel a fejüket arra a hírre, hogy az Intel 12 ezer fővel csökkenti 107 ezres dolgozói létszámát, ám Oregon államban annál inkább. Ott van ugyanis a cég legnagyobb amerikai gyártóközpontja, ahol mintegy 2000 ember kerülhet utcára. A matek látszólag egyszerű, hiszen pár hete derült fény minden idők legnagyobb zuhanására a személyi számítógépek pia-cán! Az IDC elemzőcég szerint negyedéves alapon 11,5 százalékkal esett vissza 2016. március végéig a PC-k globális forgalma, beleértve a noteszgépeket is. A konkurens Gartner elemzővállalat is közel 10 százalékos zuhanást becsült. A negyedévben eladott 60-65 millió darab PC az egy évtizeddel ezelőtti értékesítési mennyiségeket idézi.





A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2016/21 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!