Lázár: Értelmezhetetlen az eljárás

válassz
2016-05-26 15:44
Értelmezhetetlennek tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárást - többek között erről is beszélt Lázár János a Kormányinfón.
A kormány arra kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, vizsgálja meg a következő napokban, hogyan lehetséges készpénzesíteni a cafeteriát - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.A tervek szerint a magánszektorban a 450 ezer forintos cafeteriát úgy alakítanák át, hogy abból 100 ezer forint készpénz lenne, 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyára kerülne. A közszférában 100 ezer forintot fizetnének készpénzben, 100 ezret pedig SZÉP-kártyára.Varga Mihálynak ezt a lehetőséget kell megvizsgálnia - közölte Lázár János.



MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Egymillió embert érint

Jövőre 787 milliárdot fordítanak a közszféra dolgozóinak béremelésére, ez mintegy egymillió embert érint - mondta Lázár János. A miniszter kiemelte: a magyar gazdaság növekedési üteménél nagyobb arányú béremelést valósítanak meg, de a közszférában régóta elmaradt béremelést pótolni kell. Lázár János közölte: 2017-ben a költségvetés bevételei fedezik a működtetéshez szükséges költségeket. A fejlesztések nélkül szufficites lenne a büdzsé, a fejlesztésekkel nullás egyenlegű, de az ország érdekében költeni kell a fejlesztésekre - mutatott rá.

52 ezer ember


Lázár János közlése szerint bár több európai uniós tagállam is Magyarországra akar visszaküldeni bevándorlókat, ide nem lehet visszatoloncolni senkit, Görögországba kell küldeni az embereket. Kifejtette: Magyarországra különböző uniós tagállamokból mintegy 52 ezer embert akarnak visszatoloncolni, a legtöbbet Németországból. Magyarország viszont minden partnerének jelzi, hogy ezek a bevándorlók Görögországon keresztül érkeztek, és ha nem is regisztráltak ott, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországra kellene küldeni őket - mondta. Lázár János felvetette, hogyan lehetséges, hogy Törökországgal megegyezik az EU, azt biztonságos országnak tekinti, Görögországot viszont nem. Ez nem tartható álláspont - jelentette ki.

Értelmezhetetlennek tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárást. Földügyben, amelyben újabb szakaszba lépett az Európai Bizottság eljárása, a tárcavezető nagy vitára, "háborúra" számít.

A szegregáció miatti eljárásról szólva Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: értelmezhetetlen az eljárás, mert a magyar állam egyetlen gyermekről sem tartja nyilván a származását. "Fogalmam sincs, az Európai Bizottság honnan tudja, hogy ki cigány és ki nem" - tette hozzá. Megjegyezte, a brüsszeli eljárás magyarországi szervezetek bejelentése alapján indult el.

Földügyben a Miniszterelnökség vezetője úgy nyilatkozott: a magyar és a brüsszeli álláspont távol áll egymástól, mert a magyar törvényhozás úgy döntött, külföldiek és gazdasági társaságok nem vehetnek földet Magyarországon. Ebben a kérdésben nagy vita, háború lesz - fogalmazott.
MTI