A miniszter megdicsérte a tanárokat

válassz
2016-06-02 10:44
A pedagógusok egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában - emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedagógusnapi köszöntőjében.

A miniszter az MTI-hez is eljuttatott videoüzenetében kiemelte: ez a nap ünnep, a pedagógusok hivatásának ünnepe, azé a hivatásé, amely az ország minden részében a gyermekek tízezreinek jelenti a versenyképes tudást, a jövőt, a magyar kultúrát. A pedagógusokon keresztül találkozhatnak a gyermekek a közösség adta élményekkel, a tudás megszerzéséhez szükséges munka örömével, nehézségével - mutatott rá a miniszter. Balog Zoltán úgy fogalmazott: életre szóló találkozások lehetnek ezek.

A pedagógusok egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában - mondta a miniszter. Kitért arra is: az oktatás területe folyamatosan alakul, a 21. században nem is lehet ez másként.
Úton vagyunk, közös munkával, a kerekasztal mellett igyekszünk meghozni a pedagógusokat érintő döntéseket - hangsúlyozta. Balog Zoltán kiemelte: bízik abban, hogy a növekvő anyagi megbecsülésen túl, ez a partnerség is egyre erősebb lesz, és ezt a pedagógusok érzik. Kifejtette: a 2010 előtti út többé nem volt járható, az új pedig formálódik.

Vannak viták és vannak részeredmények, de a cél közös, hogy érdemes legyen Magyarországon jól tanítani a következő nemzedéket - közölte Balog Zoltán.
A miniszter külön köszöntötte azokat a fiatalokat, akik a jövőben ezt a hivatást választják, akik pedagógusok akarnak lenni. A köznevelés ügye az ő kezükben is van - mutatott rá. Balog Zoltán azt kívánta, hogy a közös célok mihamarabb teljesüljenek, és legyen erejük a jobbításra.

MTI