El kell ismerni a tehetséggondozók munkáját

válassz
2016-06-03 15:13
Fontos elismerni a tehetséges fiatalokkal foglalkozó pedagógusok, szakemberek munkáját - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Schanda Tamás erről a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért elnevezésű díjak csütörtöki átadásának apropóján beszélt. Közölte: ötvenöt elismerést adtak át szakembereknek, ötöt szervezeteknek, ezenkívül három életműdíjat is kiosztottak.

A helyettes államtitkár azt is kifejtette, hogy évi 300-350 ezer fiatalt tudnak elérni a Nemzeti Tehetség Programmal. A kapott támogatást mindenki arra fordítja, amire szüksége van: valakinek az a lényeg, hogy el tudjon utazni versenyekre, míg másnak eszközt - például laptopot vagy hangszert - kell vásárolnia.

Schanda Tamás elmondta, hogy most bírálják el az idén beérkezett több ezer pályázatot. Céljuk, hogy június végén eredményt hirdessenek, mert így a pedagógusok tudhatják, milyen segítségre számíthatnak majd a következő tanévben.

MTI