A jegybank jelentést adott ki a biztosítók helyzetéről

válassz
2016-06-03 14:04
A jegybank előzetes számításai szerint a biztosítási szektor szavatolótőke-feltöltöttsége 209 százalékos, egyetlen biztosító tőkeszintje volt 100 százalék alatt, ám az első negyedévben megvalósult tőkeemelés rendezte ennek az intézménynek a helyzetét is - közölte pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.

A jegybank azt követően adta ki jelentését, hogy az európai biztosítási szektorban idén bevezetett új, kockázatalapú tőkekövetelmény-számítási (szolvencia 2, S2) rendszerre való átállás óta a biztosítók a napokban először jelentették a 2016. január 1-jére vonatkozó szavatolótőke-adataikat az MNB-nek.

Egy biztosító egyesület adatai még nem ismertek, ám ott az MNB korai beavatkozásaként felügyeleti biztos vette át az irányítást - tette hozzá közleményében a felügyeleti jogokat is gyakorló jegybank.

A magyarországi biztosítási rendszer a rendelkezésre álló tőke szempontjából is biztonságosan működik - vonta le következtetését az MNB, bár hozzátették, hogy további elemzés és az adatok minőségi ellenőrzése szükséges még. Közölték: úgy tűnik, a biztosítók - a tavalyi alapos felkészülést követően - sikeresen teljesítették az S2-rendszer egyik legfontosabb követelményét.

Az MNB a közeljövőben olyan volatilitási tőkepuffer bevezetését fogja elvárni a hazai biztosítóktól, amely garantálja, hogy a tőkemegfelelés nagyobb mértékű rövid távú ingadozása ellenére a biztosítók szavatoló tőkéje folyamatosan megbízható módon elérje a tőkeszükséglet szintjét.

Az MNB azt is bejelentette, hogy rövidesen ajánlást ad ki a piaci szereplőknek az S2-höz kapcsolódó saját kockázat- és szavatolótőke-értékelési rendszer kialakításáról is, hogy a biztosítók előretekintő - az üzleti tervezésbe beépülő - módon mérlegeljék kockázati kitettségüket, s vezető testületeik tisztába legyenek az adott biztosítóval szemben felmerülő összes jelentős rizikóról. Idén július 1-jétől ennek keretében a biztosítóknak közép- vagy hosszú távú kitekintést is kell készíteniük a kockázatokról és a szavatolótőke-megfelelésről.
Az MNB az S2-szabályozásba tartozó, a biztosítók és viszontbiztosítók körültekintő és megbízható vállalatirányítási rendszerével kapcsolatos elvárásokról is előkészít egy másik ajánlást. Ez a jó gyakorlatok felsorolásával ismerteti majd - kiemelten a kockázatkezelés, megfelelés, aktuáriusi és belső ellenőri feladatköröknél - a stabil irányítási szerkezet létrehozásának és megfelelő működtetésének elveit.
Az ugyancsak július 1-jétől alkalmazandó szabályozás ugyanakkor nem korlátozza a biztosítók szervezeti felépítését, és feltételezi, hogy a biztosítók szervezetükön belül megfelelően szétválasztják a feladatokat, hatásköröket és felelősségeket.
A szavatoló tőke egy korrigált tőkeérték, amely az adott pénzintézet saját tőkéjének és az alárendelt kölcsöntőke összege. A szavatoló tőke értéke megmutatja, hogy egy esetleges csőd, vagy felszámolás esetén mekkora vagyon áll rendelkezésre a hitelezők, követeléseinek

MTI