Dobos Menyhért szerint jól muzsikál az M1

válassz
2016-06-06 14:03
Nemzetközi összehasonlításokban kiemelkedő nézettséget ér el az M1 hírcsatorna, ami büszkeségre ad okot - mondta Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Országgyűlés kulturális bizottságának hétfői ülésén.

Dobos Menyhért az M1 tavalyi indulása óta eltelt időszak tapasztalatairól beszámolva kiemelte: a közszolgálati televíziónak a nemzeti értékeket kell közvetítenie és a nemzeti kultúrát kell szolgálnia, és ezt igyekeznek komolyan venni.

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: a közmédia 2010 óta működő új rendszere sikeresnek bizonyult. Az M1 indulásakor nyugat-európai példák alapján a kritikusok azt mondták, hogy 1 százalék fölé nem lehet vinni a hírcsatorna nézettségét, de kiemelkedő "hírnapokon" 5-6 százalék fölé is megy a nézettség, és átlagosan 3 százalék körül alakul, így nem vallottak kudarcot - vélekedett.

MTI