Komoly egészségügyi bejelentéseket tett Lázár János

válassz
2016-06-09 15:15
A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség - többek között erről is beszélt Lázár János a kormányinfón.
A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten. A tárcavezető kiemelte: végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán pedig új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban új kórház létesülhet - tette hozzá.

Lázár közölte azt is, hogy a kormány a Kútvölgyi kórház fejlesztése mellett van, ahol sportellátási centrumot is létrehoz, a Szent János kórház pedig nem lesz szuperkórház.

Bevándorlás

Elvi különbség van Magyarország és az Európai Bizottság (EB) bevándorlással kapcsolatos elképzelései között - hangoztatta a politikus. Lázár János azt mondta: az EB javaslataiból joggal feltételezhető, hogy a bevándorlás megszervezését készítik elő, míg Magyarország alapjaiban elutasítja a bevándorlást és a családok támogatásának pártján áll. Beszámolt arról is, hogy a kormány pénteken foglalkozik a befogadó állomások problémáival, továbbá mérlegeli egy tranzitzóna kialakítását Ásotthalom térségében.

Mi legyen a földárverésekből befolyt lóvéval?

Lázár János tájékoztatása szerint törvényjavaslatot készít elő a kormány arról, hogy a földérverésekből befolyó pénzösszeget hogyan használják fel. Az előterjesztésről a parlament szeptemberben dönthet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: most zajlik a földárverések utolsó köre, az értékesítésekből 250-300 milliárd forint bevételre lehet számítani. Több javaslat is van arról, hogyan használják fel ezt az összeget, egy terv szerint ipari parkokat létesíthetnének, egy másik szerint adósságcsökkentésre kellene fordítani a pénzt, egy további javaslat alapján pedig népegészségügyi programokat finanszírozhatnának, kórházakat építhetnének belőle - magyarázta. Mint mondta, a kormány szerint erről a parlamentnek kell érdemi vitát folytatnia, amely szeptemberben kezdődhet meg.

Egyebek

Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójáról döntött a kormány - közölte Lázár. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy a célra 25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a megújítás mellett egy 120 éves terv alapján új szárnyat is építenek az épülethez. Döntöttek arról is, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főépülete marad a Budavári Palotában, egy új raktárbázisa pedig a városon kívül épül meg. A tárcavezető azt is elmondta, hogy amennyiben a Magyar Nemzeti Múzeumnak vannak fejlesztési elképzelései, akkor a kormány kész támogatni az intézmény terjeszkedését a Palotanegyedben álló állami palotákban.

MTI