A magyar állam minden magyarért felelősséggel tartozik

válassz
2016-06-10 16:30
Az új alaptörvény átértelmezi a magyar állam fogalmát: a magyarságot nem határok által körbezárt területként, hanem egy közösségként értelmezi, vagyis az állam minden, az országhoz kötődő emberért felelősséggel tartozik - hangoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára pénteken, Székesfehérváron.

Az alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulója alkalmából megtartott, az Igazságszolgáltatás az Alaptörvény tükrében című konferencián Tuzson Bence elmondta: az Országgyűlés ma már nemcsak a határon belül élőktől nyert mandátumot, hanem a határon túliaktól is, ezért mind a 15 millió magyar felé kötelezettségei vannak. Az állam ma már a magyar emberek közössége, tehát Torontótól Kézdivásárhelyig egységes közösségként kell kezelnie a magyar embereket - tette hozzá.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint az alaptörvény jelentősége abból adódik, hogy - a múltat nem feledve - a bírói hatalom számára is jövőt mutat. Az alkotmány rögzíti, hogy a bírói hatalom független és egyszerre korlátok közé szorított az Alkotmánybíróság révén - tette hozzá.

MTI