Montenegró miniszterelnöke, Milo Djukanovic nem mindennapi politikai akciót hajtott végre április végén: meghívta az ellenzék pártjait, hogy delegáljanak embereket a kormányba az októberi parlamenti választások előtt. Természetesen a meghívást hosszas tárgyalássorozat előzte meg, és nem állítanánk, hogy a tárgyalásokba Djukanovic teljesen a saját akaratából ment bele. (A kép 2006-ban készült Podgoricában, a népszavazás idejében. A portrén Milo Djukanovic.)

Milo Djukanovic ugyanis már több mint negyedszázada az első számú vezetője a 650 ezres ex-jugoszláv államnak. Szinte megingathatatlannak tűnő hatalmát - személyes karizmáján és kiemelkedő politikai éleslátásán kívül - nagyrészt annak köszönheti, hogy ellenzéke megosztott.

Montenegróban a legjelentősebb politikai erő még mindig Djukanovic elvileg szociáldemokrata, valójában inkább az opportunizmust ideológiájává emelő pártja a DPS, Djukanovic ellenzéke pedig kétféle, egymással nem kompatibilis irányt képvisel. Egyfelől ott vannak a DPS-hez hasonlóan nyugatos, de a Djukanovic-rendszer korrupcióját, kliens-rendszerét és sok tekintetben autoriter kormányzását elutasító pártok, másfelől pedig a szerb- és újabban oroszbarát, az ország NATO-csatlakozását ellenző, európai közeledését pedig szkeptikusan figyelő formációk.

Itt most következhetne egy felsorolás, hogy az egyes blokkoknak melyik pártok a tagjai, de a miniállam politikai palettája XXL-es méretű, ráadásul osztódással szaporodik, és állandó a helyezkedés. Csak az elmúlt választás óta három parlamenti párt vált ketté, így minden tizedik képviselő ma más pártban ül, mint aminek a színeiben négy éve bejutott a parlamentbe.

A két ellenzéki blokk alapvető világnézeti kérdésekben nem ért egyet, közös panaszuk viszont a választások tisztasága. Szerintük a negyed százada kormányzó DPS úgy használja az állami szervezeteket, például a rendőrséget vagy a választási listákat kezelő hivatalt mintha azok a párthoz tartoznának. A közmédia elfogult, egyes kereskedelmi médiák tulajdonosai más vállalkozásaikon keresztül szintén az állam lekötelezettjei. Az állami állások betöltése, a közbeszerzések elnyerésének alapfeltétele a politikai lojalitás, így kliens állam jött létre, magával hozva a politikai élet minden szintjén megjelenő korrupciót.

Tavaly az ellenzék egy része kivonult a parlamentből, utcai demonstrációkat szervezett, hogy új választási törvény szülessen és intézményi garanciákat kapjanak az idei választások tisztességes lebonyolítására. A tüntetéseken kívül jelentős nyugati nyomásra is szükség volt, míg végül sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni a kormányt. Ha nem is könnyen, de április 26-án végül megállapodás született arról, hogy az ellenzék öt miniszteri posztot kap az októberi választásokig, illetve képviselőket delegál azokba az intézményekbe, amelyek befolyásolni tudják a választás tisztaságát. A sajátos kormányátalakítást megszavazó parlamenti ülésen a miniszterelnök nem is vett részt.

Az ellenzék szerint a választás előtti átmeneti kormány megalakulása önmagában felér egy kisebb győzelemmel, mert megmutatta a választóknak, hogy Djukanovic és pártja legyőzhető, és ez bátorítóan hat majd rájuk a választófülkében. Elemzők szerint ugyanakkor kérdéses, hogy az idegen közegbe érkező egy-egy ellenzéki politikus ilyen rövid idő alatt mennyire lehet ráhatással egy teljes kabinet működésére, vajon mennyire zárnak össze előtte a kormánypárthoz lojális tisztségviselők.

Az ellenzék ideológiai törésvonala ugyanakkor híven tükrözi, hogy Montenegró hagyományosan Oroszország és a Nyugat érdekeinek ütközőzónája. Oroszországgal elsősorban a történelmi hagyományok miatt jó a kapcsolat, ezt azonban sem a politika, sem a gazdaság nem tölti meg tartalommal. Politikailag Montenegró egyértelműen a Nyugathoz húz - annak idején Koszovó függetlenségének elismerése, illetve a csatlakozás az Oroszország elleni gazdasági embargóhoz egyértelmű döntések voltak.  Jelentős orosz gazdasági érdekeltség - mióta az Oleg Gyeripaszka oligarcha által egykor birtokolt podgoricai alumínium kombinát gyakorlatilag csődbe ment - már nincs az országban, leszámítva a tengerparti inagatlanokat, amiket orosz magánemberek váasároltak fel a 2000-es években.

Ami a nyugati kapcsolatokat illeti, a NATO szeretné tagjai között látni Montenegrót, mert azzal a teljes adriai partszakasz a NATO fennhatósága alá kerülne. Ezt a szándékát tavaly év végén ki is nyilvánította, amikor hivatalosan is meghívta Montenegrót a szervezetbe. A NATO-csatlakozás ugyanakkor korántsem akkora vonzerő a montenegrói lakosoknak, támogatottsága még az 50 százalékot sem feltétlenül éri el. A montenegróiak közül sokan még mindig az agresszort látják a katonai szervezetben - az 1999-es bombázások idején Montenegróra is hullottak NATO-bombák, holott Djukanovic akkorra már meghirdette Montenegró „semlegességét."

Az EU-csatlakozás népszerűbb projekt, a lakosság 70-75 százaléka támogatja, de kérdés, mikorra lehet realitása. A csatlakozási tárgyalások 35 fejezetéből 22-őt megnyitottak, két egyszerűbbet már le is zártak. Az elsőnek megnyitott két fejezet a korrupcióval és szervezett bűnözéssel foglalkozik - egyben ezek lesznek az utolsók, amiket lezárnak majd.

Montenegró és az EU Az EU podgoricai delegációjának vezetője, azaz az EU „nagykövete," Mitja Drobnic a Figyelő kérdésére nem határozott meg konkrét időpontot Montenegró EU-csatlakozására: bár szerinte az ország „erős jelölt," az Unió bővítése „jelenleg nem tartozik a kiemelt prioritások közé." Úgy gondolja azonban, nemcsak a csatlakozás ténye a fontos, hanem az odáig vezető út is. A feltételek teljesítése jelentős reformokat követel meg Montengrótól, ezek a reformok pedig a külső ráhatás nélkül aligha valósulnának meg. A legnehezebb követelménynek a környezetvédelmi fejezetet gondolja. Ezen a területen konkrét beruházásokat kell végezni, ezek értéke elérheti a másfél milliárd eurót - óriási összeg a miniállamnak, még akkor is, ha az összeg tizedét a csatlakozási alapokból maga az EU finanszírozná. Az EU alapok egyébként 2013 és 2020 között 270 millió EUR költségvetéssel gazdálkodhatnak Montenegróban. *****

A helyszíni tudósítást az Európai Bizottság "Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága" tette lehetővé. Köszönet a szervezésért a Particip GmbH-nak.