Mi teszi elégedetté a felsővezetőket?

válassz
2016-06-20 12:45
A világ egyik vezető, globális, felsővezetők kiválasztására szakosodott személyzeti tanácsadó cége, a Stanton Chase idén immár harmadik éve végezte el azt a felmérést, amely a Magyarországon dolgozó hazai és külföldi felsővezetők véleményét kérdezte gazdasági környezetről, vállalati hangulatról, üzleti kihívásokról, személyes elvárásokról.
A megkérdezett felsővezetők 81%-a optimista az elkövetkező 12 hónap hazai gazdasági fejlődését illetően, az eddigi felmérések során idén a legoptimistábbak. Az arány drasztikus ugrást jelez a 2013-as adatokhoz képest, amikor mindössze a megkérdezettek fele vélekedett így. Ez összecseng a vállalatokon belüli hangulattal is, ahol már a megkérdezettek 60% -a optimista vagy nagyon optimista légkörről számolt be, összehasonlítva a tavalyi 52%-al. A vezetők 90%-a a 2015. évet sikeresnek, nagyon sikeresnek vagy elfogadhatónak értékelte (tavaly 94%), ami szintén nagy ugrás a két évvel ezelőtti 77%-hoz képest.

A felsővezetők leginkább az ipar, a technológiai- és ICT (53-53%) szektor növekedését várják 2016-ban az előző évhez hasonlóan. A fogyasztói termékek és szolgáltatások piacának (beleértve a médiát is) kilátásai viszont lényegesen jobbak lettek, a tavalyi 27% helyett a vezetők 44%-a vélekedik optimistán ezekről, a pénzügyi szektort illetően pedig a pozitív várakozások aránya szinte megduplázódott a tavalyi évhez képest. A megkérdezettek jelentős arányban számítanak a logisztikai ágazat fejlődésére is.

A felsővezetőket a kihívás és a bér teszi leginkább elégedetté

A felsővezetők munkahelyi elégedettségét vizsgálva a korábbi évekhez hasonlóan a kihívás áll a dobogó élén, azonban a függetlenség, mint tavalyi „második helyezett" immár kevéssé prioritás, miközben a bér, illetve béren kívüli juttatások szerepe felértékelődött. A cégkultúra még mindig jelentős szerepet játszik, érdekesség azonban, hogy a stressz szint számít legkevésbé, feltehetően ez már a felsővezetői pozíciók természetes velejárója.

A rugalmasság követelmény, a krízismegoldó képesség már nem

A felmérés azt is vizsgálta, hogy a szervezetek milyen elvárásokat támasztanak a vezérigazgatókkal szemben azért, hogy versenyképesek tudjanak maradni a helyi és regionális piacokon. A „nagyon fontos" válaszok alapján a rugalmasság és alkalmazkodóképesség áll az élen (82%), amit a termelékenység (74%), és a változásmanagement tapasztalat (64%) követ. A válságkezelési szakértelem már kevésbé tűnik fontosnak, a tavalyi évhez képest közel 10%-os visszaesést mutat. Hasonlóan a tavalyi évhez a mobilitás és a tekintély állnak a sor végén.

Létszámbővítés és mobilizáció
A megkérdezettek 70%-a tervez létszámbővítést, de leginkább specialistákban (43%) gondolkoznak, a fizikai munkások már jóval kisebb arányban szerepelnek a válaszok között (15%). Ez azonban nagy kihívás elé állítja a cégeket, hiszen éppen a specialistákat egyre nehezebb megtalálni a felmérés szerint.

A felsővezetők egyre inkább külföldre is tekintenek, ha új szakemberek megtalálásáról van szó. A tavalyi évhez képest jobban figyelnek a kelet-közép európai régióban, vagy akár egész Európában, sőt Európán kívüli országokban dolgozó szakemberekre is. A hazai vezetők növekvő mobilitása is érzékelhető: csökkent azok aránya, akik csak Magyarországon vállalnának munkát, és idén is főként Nyugat-Európa és Észak-Amerika az elsődleges célpont, mindkettő vonzereje nőtt a tavalyi évhez képest (Nyugat-Európáé 76%-ról 86%-ra, Észak Amerikáé 64%-ról 73%-ra).

A mobilitás iránti növekvő igényt jelzi, hogy a vezetési tanácsadó cégek határokon átívelő keresésekben betöltött szerepe jócskán megugrott, tavalyhoz képest 20%-al csökkent azon felsővezetők aránya, akik nem használnak tanácsadót. A nemzetközileg is nyitott pozíciók mellett szerepük főként a bizalmas-, illetve az igazgatósági szintű keresések kapcsán nőtt.

„Míg korábban nagy szenzáció volt, ha egy-egy hazai felsővezető vagy szakértő külföldön kapott munkát, ma ez már természetessé kezd válni, miképp az is, hogy a globalizálódással a külföldiek foglalkoztatása is egyre kézenfekvőbb" - mondja Nagy Norbert, a Stanton Chase magyarországi irodájának vezetője, aki a saját bőrén is érzékeli a megnövekedett igényt a nemzetközi keresésekre. Szerinte a régi igazság, miszerint a „megfelelő embert a megfelelő helyre" immáron nemzetközi méretekben is jellemző lett.