A BKK előző vezetése nem bízott a magyar buszokban?

válassz
2016-06-28 09:10
A Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) előző vezetése jelezte, nem bíznak a magyar buszokban, egyebek mellett ezért nem fut több magyar gyártású busz az utakon - erről Vincze-Pap Sándor beszélt.
Hozzátette: a közösségi tulajdonban, BKV-nál, Volánnál lévő mintegy 6 és félezer autóbusz több mint fele túlfutott, átlagéletkoruk 18, illetve 13 év. Mint mondta, lenne helye az új magyar autóbuszoknak, ennek ellenére az elmúlt években beszerzett járművek több mint 80 százaléka külföldi gyártású volt.
A magyar autóbuszokat műszakilag a BKV és a Volán igényeire fejlesztették, olcsóbbak, mint a külföldiek, és a magyarországi hozzáadott értékük akár 80 százalék felett is lehet - jelentette ki.
Kifejtette: a mostani magyarországi autóbuszgyártást évi 150-200 darabra tervezték, ezt öt év alatt akár ezerre is lehetne növelni, és külföldi piacokra is lehetne gyártani. Évente ütemezetten növekvő autóbuszgyártásban kell gondolkodni a Mabusz elnöke szerint, aki úgy vélte, az első 3-5 évben hazai piacon, majd később külföldre lehetne értékesíteni a buszokat.
MTI