Legitimációs eszközként, diplomáciai fegyverként, a rendszer nemzetközi reklámjaként, adott esetben pedig a harci morál vagy össztársadalmi szolidaritás megerősítésének hatékony kellékeként alkalmazzák. A pártpolitikusok választások előtt is a szokásos szavazatszerzés és népszerűség mértékének növelése érdekében használható alkalmatosságot látnak a futballban.

Futball és hatalom viszonya a nem demokratikus politikai rendszerek esetében világosan mutatja annak eszközszerepét. A harmincas években erőteljesen fasizálódott Olaszország és Németország a futballban ideális reklámhordozót látott. A nácik nagyon fontosnak tartották a sportot, azt gyakorlatilag a háborús készülődések részeként a fiatalok mentális és fizikai nevelésének és a katonai kiképzés első lépcsőfokának tekintették. Ennek érdekében a német nemzeti válogatott a harmincas években nagyon sok (több mint harminc) nemzetközi meccset játszott, annak érdekében is, hogy a náci rendszer „emberarcát", szalonképességét felmutassák a nyugati hatalmak, a nemzetközi sajtó színe előtt.

Ezeket az alkalmakat a rendszer arra is felhasználta, hogy a náci rezsim erényeként számon tartott fegyelem, ambíció, kitartás, csapatszellem értékeit megjelenítsék és a magas fokú szervezettség képzetét sugallják. Befele mobilizáló, kifele pedig propagandisztikus célokra használták a focit. A játék esztétikája egyben államügy is. Szimbolikus hordozóként a hatalom üzenetét kell a közönségnek tolmácsolnia, működése a hivatalos kurzustól semmiképpen nem térhet el. Más szavakkal: a futballnak a pályán a hivatalos éthoszt kell képviselnie. Ebben a sorban a hetvenes évek dél amerikai katonai diktatúráit is szokás emlegetni, kiemelten Brazíliát és Argentínát a nemzeti tizenegyeik 1970-es vagy 1978-as VB címei esetében.

De például Észak Korea számára is rendkívül hangsúlyosak voltak a VB részvétei. Az Olimpiák szerepe is fontos egész államok és rendszerek elismertetése fényében. Például az 1988-a szöuli Olimpia a frissen demokratizált országot, a 2008-as pekingi verseny pedig Kína gazdasági hatalmát, frissen elnyert WTO tagságát is szimbolizálta.Romániában a Steaua 1986-os győzelme csak némileg növelte a rendszer legitimitását, de politikai instrumentalizáltsága megkérdőjelezhetetlen. Hasonló szerepet töltött be a keletnémet szocialista rendszer számára az NDK válogatottjának NSZK feletti 1-0-ás hamburgi győzelme az 1974-es német rendezésű VB-n.

Számos érdekes esettel is szembesültünk a történelem folyamán. A labdarúgás a második világháború alatt a megszállt Hollandiában a normalitás szinonimájává vált. Simon Kuper brit kutató archív adatok (jegyeladások, meccsprogram-füzetek) alapján mutatja ki, hogy az 1940-ben nácik által megszállt országban a futball egyfajta spontán menedéket jelentett a hollandoknak. A holland társadalom a királyi család angol emigrációja után szabályszerűen „belemenekült" a futballba. Robbanásszerűen nőtt a nézőszám, akárcsak a különféle címen megszervezett mérkőzések, alkalmak. A foci egyféle exit-et, „kilépést" jelentett a nyomasztó mindennapokból, idővel pedig passzív ellenállási formaként működött. A mérkőzések nem csupán megerősítették a hollandok összetartozásának kollektív tudatát, de mivel a meccseket a nácik aktív beavatkozása nélkül szervezhették, ez egyben a megszállóktól való szimbolikus elkülönböződésnek is a kelléke, formája lett.

Hogy a futball miként képes barát-ellenség dichotómiát és a történelmi sérelmeket szimbolikusan megjeleníteni, arra kiváló példa az 1988-as német rendezésű Eb NSZK-Hollandia elődöntője körüli eseménysor. A meccs a narancssárgák 2-1-es győzelmével végződött, ami a holland társadalom számára nem csupán a döntőbe jutást jelentette, hanem mindenekelőtt egy szimbolikus revansot, történelmi elégtételt, a világháborúban elszenvedett sérelmek focin keresztül történő jelképes megtorlását.
Beszédes, hogy a meccs alatt az oranje szurkolók a lelátókon az „adjátok vissza a bicikliket!" skandálásba kezdtek, utalva arra megaláztatásra, ami a nácik részéről a hollandokat érte, amikor a Wehrmacht elkobozta a holland népességtől a kerékpárokat, hogy utazásaikat megnehezítse és fokozza a katonai kontrollt. A Hamburgban megrendezett meccs alkalmával a holland sajtó „narancssárga invázióról" cikkezett, utalásképpen a fordított irányú 1940-es invázióra.

De normális - értsd nem rendkívüli - helyzetben és a demokratikus berendezkedésű rendszerek esetében is fontos a labdarúgás, pályán kívüli, társadalmi funkciója. A futball szocializációs szereppel bír, kollektív identitást teremt, tradíciókat erősít. Továbbá, komoly hasznot teremthet fiatal generációk esetében, mert szimbolikusan képes kifejezni a társadalmi kooperáció szerepét, jól illusztrálja az egész társadalom szintjén a nyereség és veszteség szimbolikus élményét. A hatalomnak, politikának meg szüksége van ezekre a foci által közvetített mögöttes üzenetekre, hogy a társadalmi rendszer olajozottabban működjön. Természetesen számára a legfontosabb haszon az, hogy a sportsiker - különösen, ha a sportok királyról, a labdarúgás által szállított sikerekről beszélünk - a kormányok legitimitását és társadalmi befolyását erősíti.

Ebben a logikában Magyarországon is - mint másutt hasonló helyzetben - a magyar nemzeti válogatott nem várt sikere is feltétlenül hozzájárul majd a kormány legitimitásának növeléséhez, befolyásának azonnal megszilárdításához. Hiszen a sport már korábban is stratégiai szerepet töltött be a kormányzat politikai kommunikációjában, nagy társadalmi hatással. A nagy stadionépítési projektek a politikai piacon legjobban pozícionált és árazott politikai termékek között voltak, a nagyközönség széles tömegei hallottak róla, és ebből a szempontból nem az a fontos, hogy ez megosztotta a közvéleményt. A focisikerek a tömegpercepciókban első látásra igazolják a beruházásokat, egyfajta empirikus bizonyítékként járulhatnak hozzá az eddigi sportpolitikai folytatásához.

Ezek a várható hatások (növekedő legitimitás, presztízsnövekedés, esetleg enyhén növekvő szavazási szándék) minden bizonnyal a közvélemény-kutatások eredményeiben is láthatóak lesznek, hiszen ez hirtelen felforrósodott érzelmi klíma, a foci-eufória a politikai vélemények alakulását, pártpreferenciákat sem hagyja érintetlenül. A tömegmarketingelt politika és a konstruált imázsok korszakában a kormányzat saját népszerűségének növelése érdekében igyekszik a tömegek figyelmét ismét magára irányítani. A politikai elit igyekezni fog nagyobb horderejű ünnepléseket, tisztelgő eseményeket szervezni, a hivatalos és magánjellegű események alkalmával reprezentálni, a sikeres labdarúgók társaságában megmutatkozni, a jelenségről „magánemberként" is nyilatkozni. A nyilvános politikai diskurzusokban, hivatalos állásfoglalásokban gyakran tesznek majd olyan utalásokat, amelyek a politikai játszmák a labdarúgó játszmák közötti hasonlóságot sugallják.

Ha a kormányzat jól kommunikál, a mindenféle pártállású politikusok képesek lesznek a nyilvánosságban közvetlen kapcsolatot teremteni és ezt felmutatni a siker közvetlen szereplőivel, akkor a hatás sem marad el.
Azonban azt sem felejthetjük el, hogy ez a népszerűség-növekedés csak átmenti lehet: amíg ez az ünnepélyes-büszke hangulat fennáll.

A cikk megjelent a Figyelő 2016/26. számában.