Olyanok, mint a Kreml

Dózsa György
2016-07-04 09:00
FOCIHULIGÁNOK. Itt az új hullám, az államilag támogatott orosz huliganizmus.
A téma iránt érdeklődők régóta tudják, hogy az orosz és a lengyel focihuligánok nagyon kemények. A nemzetközi porondra azonban eddig nem nagyon léptek ki. A francia foci eb-n azonban megjelentek az oroszok. Az Orosz Labdarúgó Szövetség és a sportminiszter közleményben kért bocsánatot, miután jól megverték az angol szurkolókat. A hivatalos nyilatkozatok között azonban akadt olyan is, amely „igazi férfinak" nevezte a rendbontókat.

„A '70-es, '80-as éveken mindenki meghajolt az angol huligánok előtt" - mondta a BBC tudósítójának Alekszej, aki a Moszkvai CSZKA kemény magjához tartozik. „Most azonban más idők járnak már, és a huligánok is mások" - tette hozzá.

SZUBKULTÚRA
Az angolok főleg azt sérelmezték, hogy az oroszok úgymond a rendes szurkolókat támadták meg, nem a huligánokat. Ez szokatlan, új húzás, hisz az íratlan törvények szerint két huligán tábor előre egyeztetett helyen és időben egymást veri péppé. A mezei meccsre járókat békén hagyják, semmi dicsőség nincs nyápic fiatalok és pocakos középkorúak ütlegelésében - legalábbis eddig ez így volt.

Az orosz huligánok új hulláma fiatalabb, jobb kondiban van, és elszántabb, mint nyugati kollégáik többsége. Sokan közülük jártasak az ökölvívásban, vagy más harcművészetben. Egészséges életmódot folytatnak, például nem isznak, s ez fontos része a szubkultúrájuknak - magyarázza Andrej Maloszov, újságíró, az Orosz Szurkolók Egyesülete egyik alapítója. Az angolok hajlamosak arra, hogy leigyák magukat, s így lelassulnak, reflexeik eltompulnak.

További részletek a Figyelő 2016/26. számában.