Hurrá, győzött a józan ész!

QUAESTOR-KÁROSULTAK
Brückner Gergely
2016-06-30 07:32
frissítve: 2016-06-29 11:13
Módosította az Országgyűlés azt a Figyelő által sokszor kritizált törvényi passzust, amely alapján első körben a Kárrendezési Alap (KA) nem tudta kifizetni a Quaestor-ügyfeleknek a nekik járó összeget. Van azonban még egy kifejezetten nehéz helyzetben levő klienscsoport.
Örvendetes önrevíziót hajtott végre a Quaestor-ügyben a politika. A racionalitás nagy erény, és bár ez akár természetes is lehetne, a károsultaknak sok napon át tehetetlen bosszúságot okozó helyzet rendezéséért mindenképpen dicséret illeti azokat az állami aktorokat, akik segítettek tisztázni az ügyet.

MÓDOSÍTVA

Mint arról a Quaestor-ügyfelek kárrendezését végrehajtó KA beszámolt, az Országgyűlés módosította a vonatkozó törvényt, pontosította a kárrendezés során figyelembe vett hozamok számításának szabályait. Lapunk több cikkben is foglalkozott (Súlyos számolási malőr, 2016/16. szám; Jog és igazságosság, 2016/19. szám) azzal a helyzettel, hogy a korábbi törvény igazságtalan matematikája miatt nem azt az összeget vonták ki az ügyfelek kárrendezési összegéből, amit ők hozamként realizáltak, hanem egy olyat, amelyet a
Quaestor technikailag hozamként írt jóvá a számlákon.


A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2016/26 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!