Csak egy ezresbe kerül? Ez nem játékteló!

Halaska Gábor
2016-07-02 08:00
Indiában immár bő egyezer(!) forintért is kínálnak új okostelefont, de e fapados csoda inkább egy különös marketing fogás, ha egyáltalán kiszállítják valaha...

Nem csak a nyugati konkurenseknek, de még a kínai dömpingtelefonok gyártóinak is arcára fagyott a mosoly, amikor meglátták februárban bejelentett, és lapzártánk után az első szerencsések kezébe kerülő Ringing Bells nevű indiai kisvállalat arcpirító módon árazott mobilkészülékeit. Az előrendeléseket már februárban felvették, és mivel három nap alatt a cég közlése szerint 75 millió(!) darabot rendeltek belőle, le is állították a további online előrendelést. Az első szállítmányokat a napokban, július 6-án, ígéri teljesíteni a különös, rögtön hatalmas hírnevet szerzett vállalat. A lényeg: a Freedom 251 már nevét is az áráról kapta: 251 rúpiába, azaz átszámítva bő egyezer(!) forintba kerül, pontosabban 1064 forintba, így a plusz 170 forintnyi postaköltség is kibírható. Nem, nem játéktelefonról van szó, hanem egy 10 centis, azaz négy colos képátlójú okostelefonról, amely - messziről legalábbis - hasonlít a 4-es iPhone-ra is.


A cég vezetője, Ashok Chadha azt állította: alig veszítenek egy-egy telefonon, mert az online értékesítés és a megrendelt hatalmas mennyiség miatt 2500 rúpia helyett kevesebb, mint ezerbe kerül számukra egy készülék. Ebben már az is benne van, hogy olyan elképesztő médiafigyelmet kaptak, hogy más, drágább készülékeket és kiegészítőket náluk kínáló üzleti partnereik révén rengeteget keresnek. Állítólag annyit, hogy e miatt minden telefonra 550 rúpia (2300 forint) extra bevétel jut, így csökkentve a cég „piacrabló" stratégiájának költségét.

Ha ez nem lenne elég, a vállalatnál nem csak számos további olcsó (persze már közel sem pimaszul olcsó) telefont is lehet kapni, sőt, egy 82 centis képátlójú, tízezer rúpiás (42 ezer forintos) LED tévével is piacra lépnének heteken belül. (Ez egy sokkal valóságosabb ár egyébként, hiszen - áfa nélkül - 45 ezer forinttól már nálunk is lehet ilyen, ráadásul márkás készüléket kapni.)

Elvben június 30-án kellett volna induljon a kiszállítás, de még egy héttel eltoták. A 2,5 millió emberhez képest - első körben - csak 200 ezret sorsoltak ki a megrendelők közül.

A mobell lényege, hogy a hihetetlen médiavisszhang révén az online piactérre így elképesztő forgalmat terelnek és más cikkeken, partnereik ajánlatán is próbálnak "piggyback" profitot elérni. Legalábbis a cégvezető ezt állította.

Egy helyi képviselő szerint viszont kamu ajánlatról és piramisjátékról van szó, és még tavasszal feljelentést tett. Az állami szervek vizsgálódnak, sőt, a céget a netszolgáltatója is feljelentette, mert állítólag nem fizették rendesen a szervereik díját. Ilyen előzmények után kisebb csoda lenne ha július 7-én megérkezne az egy ebédmenü árába kerülő mobil legalább a 200 ezer kisorsolt előrendelőhöz.

A készülék maga egyébként egy némileg módosított változata a kínai telefonokat "indiaiak számára honosító" Adcom cég modelljének, az Adcom Icon 4-nek, amely eredetileg 4 ezer rúpia felett indult. Ám még ma sem kapható hasonló készülék 2700 rúpia alatt, ami több mint tízszerese a Freedom 251 árának!

Sőt, a pimaszul olcsó ám még működő "gyerekjáték" mobilok közt is 2000 rúpiás a lejobb ajánlat, és egy butatelefon is legalább 800-900 rúpiába kerül.