Újra lángra kaphat a dízelbotrány

válassz
2016-07-01 14:30
A Volkswagen után a Bosch autóipari beszállító került a kártérítést követelő amerikai ügyvédek célkeresztjébe - számolt be pénteken a német Die Welt napilap.

A Volkswagen dízelbotrányban érintett tizenegy millió autójának többségéhez a Bosch szállította a dízelmotorok emissziós értékekeit szabályozó szoftvert, amely tény mellett a Volkswagennel kötött kártérítési megállapodás után az amerikai ügyvédek a jelek szerint nem tudnak szó nélkül elmenni.

"Tettestársnak tekintjük az emissziós mérést leállító szoftvert a Volkswagen számára kifejlesztő Boscht a világszerte tizenegy és fél millió ügyfél félrevezetésében és tartós környezeti károkozásban" - tájékoztatta a lapot Christopher Rother, az amerikai Michael Hausfeld ügyvédi iroda németországi képviseletének a vezetője.

A gyanú szerint a Bosch tudatában volt annak, hogy a Volkswagen "a csalás szándékával" kívánja felhasználni az általa kifejlesztett szoftvert. Sőt, a szoftver kifejezetten úgy készült a Bosch közreműködésével, hogy a motor károsanyag-kibocsátásának csökkentése érdekében felismerje, mikor áll az autó mérőpadon.
Az amerikai törvények szerint szándékos esetben a tényleges kár háromszorosát is meg lehet ítélni kártérítésként. Az okozott kár a számítások szerint tízmilliárd dollár, a kártérítési igény tehát akár harmincmilliárd dollár is lehet. Ebből azonban le kell vonni a Volkswagen által a 15 milliárd dolláros megállapodás keretében az autók tulajdonosainak a visszavásárlásra vagy javításra szánt 10 milliárd dollárt.

A Welt információi szerint ez a visszavásárlási összeg a VW modelleknél 12-32 ezer dollár, illetve az Audi modellek esetében 44 ezer dollár is lehet. Kártérítésként a visszavásárlási összeg felett az autó értékének 20 százalékát, plusz 3 ezer dollárt kapnak a tulajdonosok, ami legfeljebb 10 ezer dollár lehet.

A 10 milliárd dollár levonásával tehát a Bosch kártérítési kötelezettsége akár 20 milliárd dollár is lehet - legalábbis elméletben. Ezt az összeget azonban még maguk a leendő felperesek is "abszurd magasnak" tartják. Az viszont már eldöntött ténynek tűnik, hogy milliárdos követeléssel lépnek fel a Bosch ellen.
Első lépésben az amerikaiak peren kívül kívánnak megállapodásra jutni. "Ha a Bosch nem áll kötélnek, akkor perelünk" - jelentette ki Christopher Rother.
A dolog szépséghibája azonban az, hogy a leendő felperesek még nem tudták bizonyítékokkal alátámasztani álltásaikat, miszerint a Bosch egyrészt részese volt az emissziós értékek megváltoztatásának, másrészt tudatában is volt a Volkswagen "hátsó szándékainak".
"A Bosch nagyon komolyan veszi a dízelmotorok vezérlő szoftverének manipulálására vonatkozó vádakat. Mint beszállító, a Volkswagen elleni vádak ismertté válásakor azonnal belső vizsgálatot indítottunk. A vizsgálat jelenleg is zajlik és folyamatosan kapcsolatban vagyunk a hatóságokkal" - közölte a Bosch.
A cég áprilisban 650 millió euró céltartalékot képzett jogi eljárásokkal kapcsolatban esetleg felmerülő kiadások fedezésére. Azt, hogy ebből az összegből mennyit szán a dízelbotrány esetleges költségeinek finanszírozására fordítani, a Bosch nem közölte.
A stuttgarti ügyészség már hónapok óta nyomoz annak gyanújával, hogy a Bosch egyes alkalmazottai is érintettek lehetnek a Volkswagen dízelbotrányában.
Ahhoz, hogy a Bosch elleni kereset sikerrel járjon, az amerikai vádlóknak be kell bizonyítania, hogy a beszállító és a Volkswagen "egy csónakban evezett", azaz közös ügyről van szó. Ehhez két dolgot kell tisztázni: képes volt-e egyáltalán a Volkswagen a Bosch közreműködése nélkül a szoftvert úgy módosítani, hogy az alkalmas legyen az emissziós értékek manipulálására, és ha igen, akkor lehetséges volt-e egyáltalán, hogy a változtatások észrevétlenek maradjanak.

MTI