A liberálisok szerint gyalázatos amit Vajna művel

válassz
2016-07-08 13:40
A Magyar Liberális Párt ügyvivője gyalázatosnak nevezte, hogy Andy Vajna, a TV2 tulajdonosa Romániában jegyezteti be három meglevő és öt tervezett televíziós csatornáját, mert a szomszédos országban a hazainál jóval olcsóbb a műsorszolgáltatási díj.
Bodnár Zoltán sajtótájékoztatója után az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz az elmúlt években sokat tett egy új nemzeti tőkésosztály kialakításáért. Ennek érdekébe, ha kellett erővel, ha úgy nem ment, akkor a törvénykezés segítségével kiszorították a külföldieket és a nem kívánt magyar versenytársakat, miközben helyzetbe hozták azokat, akiket az új tőkésosztály képviselőinek gondoltak - fogalmazott.
A politikus szerint ennek az egyik iskolapéldája Andy Vajna, aki kormánybiztosként "ajándékba megkapta az egész magyarországi kaszinóipart" és az Eximbank segítségével megszerezte a TV2-t. Bodnár Zoltán azt mondta, hogy Andy Vajna ezért nyilván hálás Orbán Viktornak, de nem hálás a nemzetnek, mert különben nem vinné el a vállalkozásait Romániában, hogy kevesebb adót kelljen befizetnie a magyar költségvetésbe és megspórolja az itthoni műsorszolgáltatási díjat.
MTI