Egy dohányipari óriás 3 milliárdot fektet be Pécsett

válassz
2016-07-19 16:55
A londoni székhelyű British American Tobacco csoport hárommilliárd forintos beruházással 200 új munkahelyet hoz létre és jelentősen bővíti kapacitásait Pécsett - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter szerint a beruházás a magyar-brit gazdasági, kereskedelmi együttműködés egy újabb sikerpontja. Hozzátette: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) emellett hét brit vállalattal tárgyal további befektetésekről. A szaktárca vezetője beszámolt arról is, hogy tavaly 15 százalékkal növekedve 5 milliárd euró volt a magyar-brit kereskedelmi forgalom.

A miniszter kiemelte: a BAT európai gyártási stratégiájának felülvizsgálata és újragondolása eredményeként bizonyos nyugat-európai kapacitásokat leépít, és Magyarországra hoz beruházást. Ennek eredményeként már 800-an dolgoznak majd a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nél, a kormányzat és a város pedig segítséget nyújt a szakképzett munkaerő felkutatásában, illetve képzésében - tette hozzá.

Richard Widmann, a BAT közép-európai vezérigazgatója a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a vállalatcsoport 1992 óta több mint 57 milliárd forint értékű termelőberuházást valósított meg Magyarországon, ennek köszönhetően a Pécsi Dohánygyár az egyik legjelentősebb befektetővé és munkaadóvá vált. 2014-ben több milliárd forintos beruházással hozták létre új pécsi gyáregységüket a régi belvárosi termelőegység fenntartása mellett.
MTI