Új gyárat épít a Mercedes Kecskeméten

válassz
2016-07-29 11:55
A tervek szerint az évtized végére fejezi be új autóipari beruházását a Mercedes Kecskeméten - mondta Markus Schaefer, a Mercedes-Benz termelési és beszerzési igazgatója az egymilliárd eurós beruházással megvalósuló új autógyár építését bejelentő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Hozzátette, a következő egy évben a Mercedes 10 új modellt fog bevezeti a piacra. Egy új gyár építése ugyanazon a telephelyen alátámasztja a gyár sikerességét, a 2008-ban alapított kecskeméti gyár nagyban hozzájárult a Mercedes globális sikeréhez, itt több mint félmillió autót gyártottak le - hangsúlyozta.



Markus Schäfer, a Mercedes-Benz termelésért és beszerzésért felelős igazgatója a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2016. július 29-én. Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kérdésre válaszolva elmondta, a beruházás nyomán mintegy 0,4 százalékra nőhet az autógyár hozzájárulása a bruttó hazai termékhez (GDP) a jelenlegi 0,2 százalékról. A magyar export 3,2 százalékát teszi ki a Mercedes-Benz termeléséből származó kivitel, ami a beruházás után 3 százalékkal fog nőni.


Elmondta azt is, hogy jelenleg is folynak tárgyalások a Brexit miatt Nagy-Britanniából kivonuló vállalatokkal. A kormány megteszi a megfelelő finanszírozási ajánlatokat - tette hozzá.

MTI