Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok

válassz
2016-07-31 10:20
Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője
Tájékoztatása szerint az igazolványok cseréjét az őstermelői tevékenység nyomon követhetősége és az ügyintézés egyszerűsítése is indokolta.
Közel 190 ezer kártyát kell legyártani, de a közbeszerzés elhúzódása miatt ezek csak késve készülnek el - jelezte. Süle Katalin felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az eljárásban kialakult verseny miatt a gyártási költség nem éri majd el az előzetesen becsült összeg felét.
Hangsúlyozta, hogy a kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait.
MTI