Jöhet a Diákhitel 3

válassz
2016-08-09 10:38
A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy bevezetik a Diákhitel 3-at.
A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy bevezetik a Diákhitel 3-at - idézte az MTI a Magyar Nemzetet. Bugár Csaba a napilap keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is igénybe lehet majd venni a kölcsönt.

Egyébként az egyetemisták, főiskolások 14 százaléka nem fejezi be a tanulmányait. Ebben a helyzetben a 2001-es alapítás óta idén júliusig 20 ezer szerződést kellett felbontaniuk a törlesztések elmaradása miatt. Jelenleg sem fizet 3 ezer adós - tette hozzá.

Ugyanakkor az elmúlt 15 évben 373 ezer hallgató vett már fel diákhitelt és egyharmaduk már vissza is fizette tartozását - mondta Bugár Csaba a lapnak.